Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 3-4. szám

-s Forrásközlés =­Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám Egy ízben én is jelen voltam [az] egyik zárdái vizsgán, mikor lejátszódott a következő jelenet. Ott volt Hornig Károly püspök118, Vargyas Endre119 tanfelü­gyelő, egy csomó kanonok és több érdekelt helybeli és vidéki szülő és előkelő­ség. A katolikus hittan volt soron, és a lányok mindig rosszabbul feleltek, végül teljesen elakadtak. Szégyellték az apácák is, a katolikus papok is, de Hornig báró püspök az egyik bibliai történetnél kikötött, hogy azt lehetetlen nem tudni, de hiába erőszakoskodott, bizony a feladott kérdésre egyik osztálybeli kislány sem tudott megfelelni. Ekkor Hornig azzal a bevezetéssel, hogy most meg fogom szégyeníteni úgy a tanuló, mint a tanító testületet, felteszem a kér­dést az egyetlen protestáns lánykának, Véghely Sárikának, mondja el ő a fele­letet. És bizony Sári felállva szépen elmondta az egész bibliai történetet, nagy örömet szerezve Hornignak is, és jó szüleimnek is. Pedig Sári katolikus hittant nem tanult, az alól fel volt mentve. Egy másik évben nagyon meg volt elégedve Hornig [a] vizsgával és a végén — dacára, hogy rossz szónok volt — egy nagy dicsérő szónoklatot vágott ki. Utána azután fel akart szólalni Vargyas Endre, a királyi tanfelügyelő is, de Hor­nig úgy leteremtette, hogy beleszorította a szót. Mert káromkodni meg prímán tudott. Kikérte magának, hogy utána bárki is beszéljen, mondván, hogy itt ő a legnagyobb úr, őutána már nem beszélhet senki, vége a vizsgának. Több jelenvalótól hallottam, hogy egy ízben a király születése napján120 hi­vatalos ebédet adott Hornig, és belekezdett ünnepi felköszöntőjébe, [a]mit aka­dozva mondott, mikor az egyik inas a kredencnél megcsörrentett egy tányért, oda fordult és folyékonyan a szentek nagyobb részének emlegetése mellett le­szidta a sárga földig, és azután a vendégeihez fordulva folytatta akadozva a dictióját, mintha mi sem történt volna. Sári nővérem hamar kirepült a családi fészekből, mert férjhez menetele előtt volt a zárdába[n] és ha jól emlékezem, csak egy évig volt már otthon az 1,8 Báró Hornig Károly (Buda, 1840. augusztus 10. - Veszprém, 1917. február 9.) teológiai doktor, egyetemi tanár, 1888-tól haláláig veszprémi püspök. 1912-ben IX. Piusz pápa áldozárbí­­borossá nevezte ki. Az általa 1097-ben építtetett veszprémi Károly-templomban nyugszik. VARGA 2009. 314. 119 Vargyas Endre (Kapuvár, 1842. december 3. - Bp., 1913. március 31.) 1887-ig 16 éven át Győr megye, 1887-1897 között Veszprém, 1897-1905 között Esztergom megye királyi tanfelügye­lője. Nyugdíjba vonulása után Budapesten élt. VARGA 2014.1060. 120 I. Ferenc József /Franz Joseph I. (Bécs, 1830. augusztus 18. - Bécs, 1916. november 21.) osztrák császár, magyar király. 314

Next

/
Oldalképek
Tartalom