Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
-s Újraolvasó *Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám 4-szer. Halálos büntetés. Az emberölésben az élet egész köre semmisít [t] étik, s minthogy a bűnnek s büntetésnek egyenlőknek kell lenni: itt az élet semmisítőjére semmi egyéb büntetés nem marad hátra, minthogy az szinte életével lakoljon. Az észjog tehát a halálos büntetést igaztalannak nem mondhatja, bármint érzelegjenek az emberbarátok, s bármint sajnálja mindenki embertársának erőszakos kivégeztetését. Itt az emberszeretet munkásságának egyedül csak azon feladat marad hátra, hogy az emberiség neveltségét minden lehető eszközökkel előmozdítani törekedvén, a halálos sértést tegye hallatlanná. Ha azt kérdi Beccaria,9 ki adott az álladalomnak hatalmat arra, hogy egyes polgár életét elvegye? azt feleljük, hogy az okosjog, mely senkinek oly hatalmat nem ad, mellyet másban el nem ismer. Ha azt mondja szinte Beccaria, hogy az emberekről társaságba léptekkor nem lehet föltenni azt, hogy a halálos sértés esetére életét szerződésnél fogva lekötötte volna akárki is: erre kettőt felelünk: i-ször, hogy az álladalom ép[p]en nem ily szerződés által alapult, 2- szor, hogy még ezen esetre is csak úgy állhatott össze egy társaság, hogy a mások megsértésének esetére vagyonát s életét mindenkép [p] lekötötte. Ha azt mondja Sonnenfels,10 hogy a halálos büntetés szükségbeni védelemnél nem egyéb, mit a bűntevő befogatása s holtig tömlöcözése által elérhetvén a társaság, feleslegessé lesz az: tagadjuk, hogy azért kellene a gonoszt megbüntetni, hogy ez többé mást meg ne ölhessen, nyomorú alapja volna így a büntetésnek. Azonban örökös tömlöc! hát hat esztendeig elsorvasztani valakit szabad? szabad a mártyrsággal teljes tömlöc mérgével lassúdan emészteni el valakit, s egyszerre kivégezni nem szabad? Azonban meg kell jegyezni, hogy csupán oly bűnökre szabad halálos büntetést mérni, melyek halálosan sértettek. Még egy tárgyat kell megemlítenem tudniillik a büntetés módját. Valami bűnről gyanúba vett embert, mielőtt az rá világosan bebizonyodnék, sötét 9 Cesare Beccaria (1738-1794) olasz jogtudós, író, publicista, a modem büntetőjog jelentős alakja. Főműve Dei delitti e déllé pene címmel 1764-ben jelent meg (magyarul: A bűnökről és büntetésekről, 1834, legutóbb: Attraktor Kiadó, 2012). Műve tanulmány a börtönviszonyokról. Követelte, hogy csak törvények állapíthassák meg, mely cselekmények tekinthetők bűncselekménynek. A büntetés célja szerinte az, hogy visszatartsa a bűnelkövetőt újabb bűncselekmények elkövetésétől. Egyúttal a büntetés általános megelőzési célt is szolgált: a társadalom többi tagjára is visszatartó hatással van. Beccaria úgy vélte, az igazságos büntetésnek meg kell felelnie az elkövetett bűncselekmény súlyának, elvetette a halálbüntetést, ahogy más kegyetlen büntetéseket is. 10 Joseph Sonneneels (1732-1817) német író, jogász. A Habsburg Birodalomban II. József főként az ő tanításainak, valamint testvére, Lipót toszkánai uralkodó hatására törölte el a halálbüntetést, s 1787-ben a hajóvontatást, mint kényszermunkát állította a helyére. 1795-ben azonban visszaállították, s Martinovics Ignácot társaival együtt halálra is ítélték és kivégezték.- 183
