Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
vannak bűnök, melyek a legkülönbözőbb indító okból származnak, ilyen például az emberölés. Mire nézzen ilyenkor a törvényhozó? vannak bűnök, melyeknek indító okai nemesek, például a becsületszeretet (a párviadalban), lelkesedés a szabadságért, hazáért, nőért, gyermekekért stb. Mi lesz a felhozott szabály szerint ezen rugalomból eredett bűnöknek büntetése? Most lássuk a büntetés egyes nemeit: 1- ször Pénzbüntetés. Kisebb, s az oly kihágásokban, melyeknek alapja nyereségvágy, igen célszerű: hanem különbözően érzik azt meg a különböző tehetségű emberek. Itt tehát az igazság azt kívánná, hogy a bűntevők vagyonaikkal aránylag büntettessenek. De ezt tettleg kivinni igen nehéz, azon kívül, hogy a pénzre büntetések okának az is gondoltathatnék, hogy az álladalomnak van arra szüksége, aminthogy a nagyobb bűnöknek pénzeni megváltására hajdan alkalmasint ez adott okot. Egész jegyzék volt a régi törvénykönyvekben az emberölés s egyéb gonoszságok pénzeni megváltására, mi azonban már, hála a haladás szellemének, régen eltöröltetett. 2- szor. Testi büntetés, jelesen: a) Tömlőé. Minden jogsértés a más szabadságának korlátolása: igen igazságos tehát, hogy a sértő szabadsága is tömlöccel korlátoltassék. Célszerű ezen büntetés a feljebb említett indító okra nézve is, mert minden jogsértés oka általában a féktelen szabadságra hajlomás. Lehetnek ezen tömlöcözésnek több lépcsői, mint vannak a szabadsággal visszaélésnek is, a tömlöc minősége s a fogság tartása szerint. Jól elrendelt tömlöcök által nagy sikerrel jó útra vezethetni az eltévedt embert, s boldog az a nép, mely ilyenek felállításának szükségességet által látván, nem tarthat a néptömeg demoralizálásától. A fiatal America tömlöcei, mint sok más intézetei is, példák az agg Európa előtt. b) Verés. Ez mindig borzasztó jelenet az emberiség barátja előtt. Vad, bárdolatlan s oly emberekre nézve, kikből a becsületérzés minden szikrája ki aludt, nem egyéb az ütleg testi fájdalomnál, s az idegek minősége szerint gyakran igen elszenvedhető; midőn egy becsületérzéssel teli, méltóságát mélyen érző emberre nézve egy ütés sokkal kegyetlenebb a halálnál. Amazokra nézve tehát igen gyenge, emezekre nézve pedig, hanemha szörnyű bűneik vannak, a büntetés ezen neme felette kemény, azonban durvaságot elfásultságot s rabszolgai érzést szül ez, mik örökké való mocskai maradnak a szabad embernek. Igaz, hogy ott, hol minden polgárok rabszolgák, kik fölött egy zsarnok önkénye határoz, ott, hol egy nép szabadságára s elidegeníthetlen jogaira alapított alkot-s Újraolvasó s_____________________Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám_____________________ na 181 -