Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)
2017 / 3-4. szám - Műhely - Böcskei László: Pápai kollégiumi emlékeim
-з MŰHELY нActa Papehsia жуп (2017) 3-4. SZÁM A vagon- és gépgyár többszöri bombázását követően a repülőgépgyártást a környező falvakba telepítették ki, így azok bombázása is megkezdődött, így sorra került például Kóny, Gyirmót és Koroncó is. Tévedésből a barbacsi tó is célponttá vált, amit fentről gyárnak azonosítottak. A nagy légi akcióknak csak 1945. március végére lett vége, amikor a front áthaladt már rajtunk. 4.5.4. Egyre közelebb a front Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után felgyorsultak az események. Volt ebben az időszakban valamiféle csodavárás: jönnek a német csodafegyverek - mondták -, amelyek megfordítják a háború állását. Vártuk a halálsugár alkalmazását a repülőgépek ellen; ahogy motorjaik üzemképtelenné válnak és mind lezuhan. S vártuk a végső győzelem kivívását, melyet a Balaton környéki csatákban bevetendő megtorlófegyverekkel érünk el. Az év vége felé áthelyeződött a front a Dunántúlra is, véres csaták voltak a Balaton térségében. A falu létszáma erősen megnövekedett, sok volt a falun át a kocsival, gyalog nyugati irányban menekülő ember. Megnőtt az ellenőrzés is, a csendőrök, tábori csendőrök állandóan igazoltattak, mindenütt katonaszökevényeket kerestek. A front közeledtével német és magyar katonákat szállásoltak el a faluban. Házunkban a kocsmahelyiségbe és az istállóba kerültek. Az istállóban bevonult lovaink helyét foglalták el német katonák, akik bécsiek voltak, a Wehrmachtban szolgáltak. Nagyon alkalmazkodtak hozzánk. Élelmezésük szegényes volt, ezért lehetőségeinkhez mérten próbáltuk segíteni őket. Használtam iskolai német nyelvtudásomat, a beszélgetésekben komoly gyakorlatot sikerült szereznem. Később magyar katonák is érkeztek, ők a harcok végéig maradtak. A német alakulatot a harcok előtt tovább vezényelték. Folyt a katonai felkészülés az ide érkező ellenség feltartására. A falu katonai parancsnokot kapott egy zászlós személyében, „irodája” a községházán volt. ő irányította a falu térségében folyó védelmi munkálatokat is, amely - mint sokkal később megtudtam - része volt az országos Zsuzsanna-vonalnak. A Rába folyó bal védelmi töltésében kialakított lövészállások, a határban kiásott sok futóárok, a falu körül megépített tankcsapdák, a tankokat páncélököllel kilövő részére létesített egyszemélyes áhások elkészítése sok idővel és munkával járt. A munkák egész télen folytak, időjárástól függetlenül, én is alaposan kivettem belőle a részemet. A házunk végében a határba vezető dűlőút mellett is épült tankcsapda. 261 s-