Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)
2017 / 3-4. szám - Műhely - Böcskei László: Pápai kollégiumi emlékeim
-ш MŰHELY sActa Papensia хул (2017) 3-4. szám A tanulmányi eredmények mérésére a következő érdemjegyek szolgáltak: 1 = jeles, 2 = jó, 3 = elégséges, 4 = elégtelen. A valamennyi tantárgyból, magaviseletből jeles (1) érdemjegyet kapott tanuló nevét az évkönyvben vastagított betűkkel nyomtatták, ők voltak a „vastagbetűsök”, az eminensek. Az osztályfőnökünk és latintanárunk dr. Szabadi Béla volt. A legelső alkalommal elmondta, hogy mindennap fogunk találkozni vele. így is lett, mert a tantervben heti öt latin óra és egy osztályfőnöki óra volt. A latin nyelvet végig nehéznek éreztem, félévkor és év végén is csak 2 (jó) osztályzatot kaptam. A latin szöveg magyarra fordításához szükséges szavak megtanulása még eredményes volt, de a ragozás, a nyelvtani szabályok megismerése, használata már kevésbé. Szabadi tanár úr szeretett tanítani és jól tanított. Kereste velünk a közvetlen kapcsolatot. Osztályfőnökként mindenkit minél gyorsabban személyesen akart ismerni. Ezt már az első napon elkezdte, amikor az ülésrend szerint memorizálta a neveket: Vida - Finta - Vencel - Szűcs - Szalai - Böcskei - és ezt addig ismételte, amíg a névsor rögzült. Sok történetet mesélt. Próbálta közelebb hozni, megértetni velünk, hogyan éltek a rómaiak. Nehéz volt megbarátkoznom a latin szavakkal. A pulcher, pulchra, pulchrum szépet jelent magyarul. Furcsállottam, miért kell ehhez három szó. Sok memoritert tanultunk, jópárra még ma is emlékszem és gondolkozás nélkül tudnám mondani: ante, apud stb., de a ragozásokat is: terra, terrae, terram stb. Nagyon sajnáltuk, amikor a tanév végén iskolát váltott és itt hagyott bennünket. Ősszel már Budapesten tanított. A Latin olvasókönyv I. c. tankönyvünket mintegy hatvan évvel később újból kézbe vehettem a Pedagógiai Könyvtárban. Furcsa érzés volt újra beleolvasni... Az elemi iskola után a mennyiségtan és mértan is nehéznek bizonyult, pedig Vásárhelyi Károly tanár úr heti négy órában mindent megtett, hogy megértsük, megszeressük a tantárgyát. Nem csak rajta múlott, hogy ez maradéktalanul nem sikerült... Vásárhelyi tanár úr magas termetű, szikár ember volt, a diáknyelv Léc Ká- rolynak becézte. Lassan, tagoltan beszélt, sajátos „ező” kiejtéssel. Korlátlan türelme volt tantárgya megértetéséhez. Vele kapcsolatos az a történet, amit mi is a nagyoktól hallottunk. Egy alkalommal az utcán délután, tanítás után a tanár úr meglátta, hogy egy diákja egy kutyát kerget. Másnap az órán felállította és megkérdezte: 226 a-
