Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)

2017 / 1-2. szám - Műhely - Simon Zsolt: A Perutz család Pápán

-3 MŰHELY з­ACTA PaPENSIA XVII (2017) 1-2. SZÁM részét egy 100 x 60 méteres futballpálya képezte, amit egy 5 méter széles futó­pálya vett körbe. Külön területen alakították ki az ugrópályát, az irodát, az öl­tözőt és a fürdőhelyiségeket.58 1940-ben Fa László59 tervei alapján a Kisfaludy utca és a Bakonyér sarka melletti üres telken épült fel a pamutfonó gyár sport clubháza. Az átadási ün­nepséggel egy időben avatták fel a ligeti teniszpályát is.6° Az egyesület klubhe­lyisége adott helyet a sakk és pingpong szakosztálynak. Esetenként a zárt el­nökségi üléseket is itt tartották. A tisztújító közgyűlések és nagyobb rendezvé­nyek a Griff Szálló bérelt helyiségében voltak. 1947-ben lapították meg a Perutz ökölvívó csapatát és a teke szakosztályát. Mindkét szakosztály az NB I-be való feljutást tűzte ki célul. A polgárosodás jelének tekinthető, hogy az 1910-es években egymás után szerveződtek meg a helyi egyesületek. A kezdeti lépéseket csapatformáló tö­rekvések követték, a működő egyesületeken belül szinte azonnal a futballszak­osztályok alakultak meg. A labdarúgás helyi nimbuszát a felsőgimnáziumok és tanítóképző diákcsapatai teremtették meg, ami az utcák és kerületek vetélke­désben öltött testet. Az első szervezett formát öltő szakosztály az 1911-ben ala­pított Pápai Atlétika Club ifjúsági csapata, az 1913-ban létesült Pápai Sport Club és az 1914-ben alapított Pápai Kereskedelmi Ifjak Önképzőkörének (P. K. Ö.) válogatott csapata volt. 1919-ben a direktórium idején rövid ideig működött a Pápai Munkás Testedző Egyesület (PMTE). A háború után 1920-ban a Pápai FC, a MOVE, 1925-ben a Testvériség SE alapította meg labdarúgó szakosztályát. 1922 és 1945 között működött a Kinizsi Testedző Egyesület I. és II. labdarúgó szakosztálya. 1938-ban „a szárnyaskerék új életre keltette az ősi lila-fehér virtust”: a Kinizsi és aVasutas fúziójából létre hozták a MÁV Kinizsit.61 A csapatok sportmérkőzéseiket az egykori Vásártéren 58 N. N.: Épül a Perutz pálya. = PV 27 (1930) 11. sz. (március 16.) 8., N. N.: A Perutz-sportpálya megnyitása. = PH 27 (1930) 21. sz. (május 24.) 7. 5« Fa László (Pápa, 1903. április 6. - ?) építészmérnök, tervező és kivitelező, Fa Mihály építész fia. Pápán a Hunyadi u. 5/b. szám alatt lakott. Oklevelet a Műegyetem Építészmérnök karán nyert. Katonai szolgálatot a mindenkori országhatáron belül teljesített. Észak-Erdély visszacsa­tolása után 3 hónapot a III. utászzászlóaljnál töltött. A Délvidék megszállása idején i hónapot és 2 hetet Jászberényben töltött, a jászberényi légoltalom megszervezésében műszaki gyakornok­ként vett részt. Tagja volt a pápai Úri kaszinónak és a Belvárosi Katolikus Körnek, a Budapesti Mérnöki Kamarának és a Budapesti Építőmesterek Szövetségének. VeML PL XVII. 410. 240/1946. sz. Fa László igazolási iratai, 1946. 60 N. N.: Teniszpálya avatás Pápán. = PH 37 (1940) 20. sz. (május 18.) 3. 61 Matics József: Létrejött a Kinizsi Vasutas fúzió. - PH 35 (1938) 8. sz. (február 18.) 5.; Futball. MÁV-Kinizsi. = PV 35 (1938) 9. sz. (február 27.) 6. 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom