Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.1)
«Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám hogy a törvényesen meghívott személyt a szokásos erkölcsi vizsgálat után kéz- rátétellel lelkésszé ordinálták (manuum presbyterii nostri cum jeiunio et precibus impositionis ritu apostolico in ministrum ecclesiae ordinavimus). Alighanem ugyanez a formanyomtatvány lehetett az alapja Zorkóci Sámuel134 papi diplomájának is, melyet szintén Kanizsai Pálfí István püspök adott ki 1629. június 20-án Pápán. 1943-ban még megvolt az Országos Levéltár törzsanyagában,135 ma lappang. Levéltárunk öt évvel későbbről, 1635-ből szintén őriz egy Kanizsai Pálfí által kiállított eredeti papi oklevelet, melynek címzettje Sós István nemesvámosi lelkész volt. Ez az oklevél kézzel írott, a püspökön kívül két esperes írta alá, és az 1612-ben vésetett pecséttel hitelesítették. A diploma szövegezése szerint a fentiekhez hasonló előzmények után a vének kézrátételével ordinálták és vették fel a lelkészek közé (ritu apostolico, hoc est, solenni presbyterii manuum cum precibus votivis ad Deum conceptis impositione in legitimorum verbi ministrorum catalogum assumpsisse, ordinavisse), megadván a teljes lelkészi felhatalmazást először a vámosi gyülekezet szolgálatára, majd mindazon helyekre, ahová később meghívják.136 A negyedik okmány sajnos szintén csak egy 1807-es hitelesített másolatban maradt fenn: Gál István püspök állította ki Csók Mózes szentkirályszabadjai lelkész számára, rajta kívül két esperes írta alá.137 A másolat szövege szerint 1663-ban lett kiadva, amit közlője, Tóth Ferenc is elfogadott, Thury Etele azonban bebizonyította, hogy valójában 1665-ben kelt.138 Tóth Ferenc még látta az eredetit, amely az 1630-oshoz hasonlóan egy nyomtatott szöveg volt, melybe kézzel írták be a személyes adatokat.139 140 Ezt a formanyomtatványt a későbbiekben mind a Dunántúlon, mind az Alsódunamelléken sűrűn használták papi diplomák kiállításához, amit bizonyít egy ebből a korból és néhány későbbről fennmaradt példány is.14° 134 Zorkóci (Zorkovius) Sámuel 1629-ben lett ordinálva Szecsődre. Több adatunk nincs róla. KÖBLÖS-KRÁNITZ 2009. 678. 135 SZIMONIDESZ 1943. 366. 9. sz. jegyzet. 136 DREKK О 1091. 2a-b. TÓTH 1808a. 95-97. 137 DREKK О 1091. 3. TÓTH 1808a. 118-119. 138 THURY 1998.1. 392-394. 139 Miután ő nem ismerte az 1630-as oklevelet, ezt tartotta a legrégibb dunántúli nyomtatott papi diplomának. TÓTH 1808a. 119. Szövegét Tóth Ferenc műve alapján közli: KÖBLÖS 1908. 186-187. 140 Ezt a formanyomtatványt használta az alsódunamelléki egyházkerületben Ungvári Gergely püspök, mikor 1676. március 2-án Tolnai Szemere János bogyiszlói lelkész számára állított » 98 «