Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.1)
<Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám Bár kimondva nincs, de a szöveg erőteljesen azt sugallja, hogy a választással, meghívással és megpróbálással szorosan összefüggve az ordináció tulajdonképpen a hivatalba való beiktatást jelenti, a jelen levő lelkészek kézrátételes imája és áldása pusztán megerősíti az avatás tényét. Ehhez képest némi visszalépést mutat az 1567-es debreceni zsinat erről a témáról szóló határozata. A nagyobb cikkelyek sorában a XIX. számot viselő rendelkezés, bár hangsúlyozza az aktus helyhez nem kötöttségét, mégis visszariad az egervölgyi hitvallás fent idézett cikkelyének radikalizmusától, és az or- dinációról úgy rendelkezik, hogy az a zsinaton (mai fogalmaink szerint egyházkerületi közgyűlésen) történjék, és „az egyház tudós és gyakorlott főpapjai és szuperintendense”végezze.'4 Ezzel - Czeglédy szerint - a magyar kálvinista egyház az 1535 utáni német lutheránus gyakorlatot vette át, és ezen „a jelenig jelentősebb változás nem is történt.” így ma az ordináció nem a lelkészi hivatalba való beiktatás, bevezetés (introductio), hanem az egyházi vezetőség által megvizsgált, majd a gyülekezet által megválasztott lelkész egyházfőhatósági megerősítése (confirmatio) ünnepélyes istentisztelet keretében. Ennek központi aktusa a püspök (és a jelen lévő esperesek, esetleg tanácsbírák) kézrátételes imájával történik, és magyarul vatva, elválasztva, magánlag és sokak ítélete szerint megpróbálva vannak, a lelkészi szolgálatban taníthatnak, sákramentomot szolgáltathatnak, ha szinte a külszertartás, a kézvetés még hozzá nem járult is, úgy azonban, hogy a felavatás szertartását az egyház előtt vegyék fel. A lelkészek vizsgája után, könyörögvén, kezeinket (az apostolok közös példája szerint) azok fejére vetjük, s azon hatalomról, melyet nekik az Ur a tanításra és sákramentomok kiszolgáltatására adott, bizonyságot teszünk, eleikbe kegyes kötéseket teszünk, őket buzdítjuk, és mindezeket babonaság nélkül cselekesszük. Az avatásban a pápista oktalanságot és eszeveszettséget nem követjük. Azt sem engedjük meg, hogy azok nyilvánosan tanítsanak, akik az egyháztól, a tudós férfiaktól megpróbálva, választva, hivatva és törvényesen felavatva nincsenek. És ha a műveletlen köznéptől az alkalmatlanok, megrovandók, vádakkal terheltek, tudatlanok meghívatnak és elválasztatnak is, azoknak hivatásukat meg nem erősítjük. így tanítják az atyák is Lombárddal és Végzések 9 fej. 9.1. 2. ífej. 9.1. és 3. KISS 1881. 242-243. 14 A zsinat erre vonatkozó cikkelyének magyar fordítását is teljes szövegében közöljük. Articuli maiores XIX. A lelkészek vizsgálatának és felavatásának nyilvánosan a zsinatokon kell történni. Valamint a felavatást nem kötjük egy meghatározott helyhez a pápisták módjára, úgy próbát és vizsgát tenni a Szent írás alapjából nem engedjük meg az erre nem képesített tanulatlanoknak és míveletleneknek (íTim 3., 4., 5., 2Tim 1., 2., 3., Csel 1., 13.). Mert az apostol azt tanítja, hogy Timotheus a vének tanácsával választatott meg, és Mátyás az apostolok gyűlésében; Pál és Barnabás a gyülekezetben és zsinatban választattak el. Tehát a felavatást vagy a vének tanácsában vagy a zsinatban teljesítsék az egyház tudós és gyakorlott főpapjai és szuperintendense. KISS 1881. 575» 67 «
