Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Forrásközlés - Mezei Zsolt: Históriás ének Csepreg 1621. évi nagy veszededlméről (Egy újabb variáns)
<ф Forrásközlés ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám Míg én harctéren voltam, odahaza a feleségem járt szórványról-szórványra, tanította a hittant a gyermekeinknek, tartott családoknál bibliaórákat, ezenkívül pedig a parókiától 12 kilométerre lévő birtokon gazdálkodott, úgy, hogy amikor a kapálás, aratás ideje elérkezett, a mezőgazdasági munkát végző foglyok számára hetenként háromszor sütött 12-12 kenyeret. Ez a megrázóan nagy lelki és fizikai munka törte össze különben is gyenge szervezetét. 1918 elejétől kezdve tehát otthon lehettem, és így szegény feleségemnek a válláról ezt a munkát levéve végeztem a lélekmentésnek nagy munkáját. Iszonyat volt a spanyoljárványnak az áldozatait temetni. Különösen a fiatal édesapákat vitte el. Volt olyan 11 tagból álló család, hogy két héten belül mindenkit eltemettem, üresen maradt a ház. És érdekes, hogy az első spanyoljárványban meghalt hívem a delibláti homok fenyőerdejében egy erdészházban egyedül lakott, és itt érte a járvány, itt halt meg, csak napok múltával találtak rá az erdészlakban a holttestére. Amikor ismét szolgálattételre jelentkeztem a katonaságnál, szabadságomat ismét meghosszabbították, és ahogy az illető századossal Temesváron beszéltem, úgy látszik, érezték, hogy 1918 végére micsoda tragédiának nézünk elébe. A Keveváráról kiinduló német sereg összetörte a szerb hadsereget és a németek segítségére jövő mieinkkel messze űzték a magyar határról be a Balkánra. 1918 novemberére azonban megtörtént a tragédia és életemnek a legmegrázóbb ideje. Most látszott meg a magyar kormányzatnak az a kicsinyeskedése, hogy még a tragédia küszöbén sem íratta, telekkönyveztette a református egyház nevére a használatba adott 60 holdat, azért, mint mondották: mert a református papok 48-as politikai hitvallásúak. Mintha a szívem szaggatták volna ki, amikor nagyszerűen felszerelt katonáink vonultak vissza 1918. november-decemberében. A legjobban nekik fájt és egyáltalában nem örvendeztek annak, hogy a háborúnak így legyen vége. Mikor az utolsó katona is elvonult, akkor mentek el a fináncok, legutoljára elmentek a csendőrök és mi ott maradtunk kiszolgáltatva az ellenség csürhéjének. Mi, intelligens magyar emberek hol ismét szóhoz jutott, folytatta hivatását, legkedvesebb lapja lett a szegény ref. munkásnak, úgy mint a magas hivatalban ülő méltóságos urnák. Szegeden meg is maradt, ma már nemcsak a szegedi, de a nagy békés bánáti ref. egyházmegye 200 ezer ref. hívének lett kedves lapjává. Ezzel a számmal megindul most itt Budafokon is! Kevevárán a szerbek kegyetlensége, zsarnoksága hallgattatta el! - Vájjon itt mi lesz a sorsa?! ” = DEMJÉN István: Református Keresztyének. = Egyházi Híradó (Budafok), 1 (1922) 1. sz. 2. » 395 «
