Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 3-4. szám - Forrásközlés - Mezei Zsolt: Históriás ének Csepreg 1621. évi nagy veszededlméről (Egy újabb variáns)

<ф Forrásközlés ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám teljesen járhatatlan vonathoz vezető utat saját erőnkből úgy megjavítani, kavics­csal feltölteni, hogy télen és a legnagyobb olvadásban is, akárcsak egy köves út, szolgált a község javára. Iskolánk, parókiánk, templomunk düledező volt. 1914 tavaszán templomépítéshez fogtunk, parókiánkat, iskolánkat kirenováltuk, egy fillér banki kölcsönt sem vettünk fel. Ilyen módon szép új modern temploma lett az adorjáni református egyháznak. 9 holdas erdejét jó áron eladtuk és az Avasban a Lima forrás mellett egy közel 10 holdas erdőt vettünk úgy, hogy még pénzünk is maradt. Mivel a községet nagybirtok vette körül, nem terjeszkedhetett, a két holdas Papnyaras nevű lelkészi földecskét parcelláztuk házhelynek és alig egy kilométerrel tovább már jóval nagyobb birtokocskát vehettünk az árán. A vásár­lás műveletét már csak utódom tudta végrehajtani. 1913. november 21-én Pista fiam született39, mivel azonban községünkben sem bába, sem orvos nem volt, ezek az utolsó pillanatban tudtak segítségre jönni, és a szülés oly komplikációt okozott, hogy azóta több gyermekünk nem született. Híveimmel a legmelegebb lelkipásztor és hívek közti viszony fejlődött, úgy­hogy híveim kivétel nélkül nagy bizalmukkal és forró szeretetükkel vettek körül. Csak egy példát említek meg. Két szép 3 éves csikó lovat tartottam. Szántani kel­lett volna tavasszal és 6 hold zabot elvetni. Március derekán egy szombaton este bejön hozzám Daróczy Berti kurátor atyámfia és mondja nekem mosolyogva: Tiszteletes úr, tessék behozni az irodába egy kétkilónyi szalonnát, meg tessék felhozni egy ötlitemyi demjon40 bort ide, meg tetszik látni, hogy miért. Tíz perc múlva hosszú szekérsor áll meg a parókia előtt és akkor szól a szekértulajdonosok nevében ismét a kurátor: Tiszteletes urunk, nekem olyan nagyon fájt volna, hogy azt a szép két csikót lerontja ennek a hat holdnak a szántása, mi tehát ma reggel kimentünk, közösen felszántottuk a földet, már el is vetettük, most már csak egy M Demjén István, if) (Adorján, 1913. november 21. - Örkény, 1979. szeptember 1.) református lelkész. - Budapesten érettségizett 1932-ben. Teológiai tanulmányait Debrecenben kezdte meg, majd Budapesten folytatta. 1937-től exmittált segédlelkész volt Őrszentmiklóson, majd Csákvá- ron. Segédlelkészként szolgát 1937. december 1. - 1938. szeptember 15. között Budafokon. Az 1938-1939-es tanévet Nagykőrösön töltötte, ahol lelkész-tanítói oklevelet szerzett. 1939-1941 kö­zött segédlelkészként szolgált Foktőn és Budafokon. Az Örkényi Református Egyházközség lel­késze volt 1941. szeptember 7. - 1962. augusztus 31. között, majd Tószegen szolgált 1962. szeptem­ber 1. -1966. augusztus 31. között. Házasságot kötött Nagy Gabriellával (sz. 1917) 1941. szeptember 8-án. - TtREL, I.i. 8. d. Örkény, Demjén István, 2-4.; Dunamelléki Református Egyházkerület, törzskönyvi lapja. N. N.: Ifj. Demjén István (Nekrológ) = Reformátusok Lapja 23 (1979) 43. sz. 6. ♦° demizson: gyékénnyel befont öblös borosüveg » 389 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom