Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 3-4. szám - Forrásközlés - Mezei Zsolt: Históriás ének Csepreg 1621. évi nagy veszededlméről (Egy újabb variáns)

<ф Forrásközlés ф> Acta Papensia XVI (2016) 3-4. szám 4­Demjén István18 budafoki lelkipásztor életrajza 1888. január 9-én születtem Budapesten. Gyermekkoromat Szatmáron töltöt­tem, ahol édesapám postafőnök, édesanyám pedig a református nőnevelde igazgatója volt.19 Négy elemit a szatmári református iskolában végeztem, az V. elemibe német szóra a breslau-i Friedrich Gimnáziumba iratkoztam be, és ott tanultam egy évig. A szatmári református gimnáziumban jártam mind a 8 osz­tályt és ott is érettségiztem 1906-ban. 1906. szeptemberében a debreceni teológiára iratkoztam be, és élmény volt számomra, hogy a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc fejedelem hazaho­zott hamvainak temetésére Kassára a teológusokkal és a jogászokkal gyalog én is felzarándokolhattam.20 A teológia [III.]21 évfolyamára szüleim költségére a 18 Demjén István (Budapest, 1888. január 9. - Örkény, 1979. október ?) református lelki- pásztor. - A Szatmári Református Főgimnáziumban érettségizett 1906-ban, majd a debreceni teológia hallgatója volt; közben a strassburgi egyetemen is tanult az 1908-1909. tanévben. Az Adorjáni Református Egyházközség lelkésze volt 1912. december 8-tól, majd törzskönyve sze­rint Kevevárán szolgált 1915. július 1. - 1922. július 15. között. A Budafoki Református Egyház- község lelkésze volt 1922. július 16. - 1952. július 31. között, majd nyugdíjba vonult. Később még kisegítő beosztott lelkészként Jászberényben szolgált az 1950-1960-as években. Alapitója és szerkesztője az Egyházi Híradó c. lapnak. A Pesti Református Egyházmegye főjegyzője volt 1938-től. Kitüntetéseit tábori lelkészi szolgálatáért kapta: Piis Meritis (hivatalos nevén: Lelké- szi Érdemkereszt) II. osztálya, Signum Laudis Bronz Katonai Érdemérem; Vörös Kereszt ki­tüntetés (a Tiszti Díszjelvény 2. osztályáról lehet szó). Házasságot kötött Bőd Irénnel (sz. 1889) 1912. december 10-én. Házasságukból született: István (1913). - Dunamelléki Református Egy­házkerület, törzskönyvi lapja. 19 Demjén Sándomé Molnár hona pedagógus, a református leánynevelés és pedagógusképzés jeles alakja. A Szatmárnémeti Református Tanítóképző Intézet és Leánygimnáziumnak 1903- 1909 között, az önállósult leánygimnáziumnak 1909-1929 között volt az igazgatója volt, de tanított a református felsőkereskedelmi leányiskolában is. A tanítóképző vezetését 1909-1921 között Poszvék Irén vette át tőle. 25 éves tanári jubileumát 1917-ben ünnepelte. A tanítóképzőt átmeneti megszüntetése után 6 szervezte újjá 1941-1942-ben. Fontos szerepet játszott a város kulturális közéletében is. V. ö. A szatmárnémeti ref. felső leányiskola és felső kereskedelmi leányiskola növendékei... = Szamos 1917. 94. sz. (április 19.) 4.; Szatmárnémeti Református Gimnázium = https://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1rn%C3%A9meti Reform%C3%Aitus Gimn%C3%Aizium [Letöltés: 2016.11. 06.] 20 Rákóczi Ferenc újratemetése Kassán 1906. október 29-én volt. VÁRKONYI 2006. 21 Itt a sorszám hiányzik, a szövegösszefüggésből azonban világos, hogy a III. évfolyamról van szó. » 384 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom