Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 1-2. szám - Műhely - Nagy-L. István: Egy református lelkészdinasztia sarja a császári-királyi hadseregben a francia háborúk korában (Batvai Komáromi Sülye Pál katonai pályafutása)

<Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám Komaromi de Batfa” névalak szerepel, ami bizonyította a nemességet. Igaz, hogy ez utalhatott Pál katonai karrierje miatti nemesítése is. A meglepetés Komáromi családi hátterének felkutatása során ért. A takácsi anyakönyvben6 a mustra által valószínűsített évben 1758-ban7 és annak kör­nyékén sem találtam ugyan meg, de a község lelkészét Komáromi Jánosnak hívták,8 amint az az anyakönyvekből kiderült. Feleségével, Kotsi Horvát Klá­rával9 együtt Komáromi János takácsi szolgálata idején (1748-1761) négy gyer­mekük született: Klára, János, József és Kata. A takácsi anyakönyvi bejegyzés szerint Komáromi János Szentkirályra távozott.10 Ez végül mégsem így történt, hanem Cseténybe11 került János lelkésznek, ahol még három gyermekük szüle­tett: Sára, Pál és József. Komáromi Pál 1768-ban született Csetényben, tehát kizárt, hogy a katonai pályafutását 1775-ben kezdő Pállal lehetne azonos. A kutatást a református lelkészek adatbázisában folytatva ért az igazi meg­lepetés, ugyanis a batvai Komáromi Sülye-család egy egész lelkészdinasztiát alkotott, egyik ősük gályarab is volt. Ezen kiváló adatbázis megnyitotta előttem a családi háttér feltérképezésének lehetőségét. Dr. Mocsáry Lajos tatai presbi­ter, aki maga is a család leszármazottja, felkutatta a családra vonatkozó adato­kat. Egy sok ágból álló család tárul elénk, számtalan lelkésszel, akik között egy katona meglehetősen furcsán fest. A meglepetések sora itt még nem ért véget. A katonai nyugdíj könyv be­jegyzése szerint Pápán született, de Veszprémben halt meg 1826-ban. Könyvtári adatbázisokban kutatva találtam meg Tóth Ferenc református püspök ,,A’ val­lást tiszteletben tartó hadi ember” című könyvecskéjét, amelyben Komáromi Pál halotti beszédét tartalmazza. De a kis könyvben a püspök teológiai temati­kájú prédikációján kívül helyet kapott mándi Márton István professzor halotti beszéde is, amely már bővelkedik életrajzi adatokban. Komáromi Pállal - ne­mes lévén - az 1808-as inszurrekcionális összeírásban is találkozhatunk, mint 6 Ezúton köszönöm meg Dudinszki Éva lelkésznek, hogy rendelkezésemre bocsátotta az anyakönyveket. 9 Matricula Takatsiensis П. 8-12. 8 Az anyakönyv címlapján Johannes Komaromi”, Kata lányuk születésénél „Komáromi S. János” alakban szerepel. Nevét az anyakönyv kezdetén magyarul találjuk: „Komáromi János ak­kori Prédikátor”. Uo. 1. 9 A 34. gyalogezredben 1797 és 1804 között szolgált Kocsi-Horváth József. Ezen összetételben nem túl gyakori név egy cecei református családot takar, feltehetően ennek a tagja lehetett Ko­máromi János felesége és az említett tiszt is. 10 Matricula Takatsiensis 1.1. 11KÖBLÖS-KRÁNITZ 2009 466. » 159 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom