Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: Exmisszió, ordináció, konszekráció. A lelkészi hivatal elnyerésének lépései a Dunántúli Református Egyházkerületben a XVII-XVIII. században (2.1)

<Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám lelkészkedett. 1747-ben halt meg.258 Eszerint Iszkaszentgyörgyre helyezésekor már legalább 12 éve látott el lelkipásztori szolgálatot. A fentebbi három példa mind azt igazolja, hogy ebben a püspök nélküli korszakban az egyházmegyei jegyzőkönyv az ordináció kifejezést egyértel­műen kirendelés jelentésében használta. Az egyházkerületi és egyházmegyei jegyzőkönyvek gyűlésekről szóló tudó­sításai után nézzük meg közelebbről az utóbbiak exmittálással és ordinációval kapcsolatos formuláit! b. egyházmegyei jegyzőkönyvek formulái Vizsgált korszakunkból, annak is inkább második feléből a területünkről szár­mazó egyházmegyei jegyzőkönyvek mindössze két formulát őriztek meg: egy kibocsátást megelőző magyar nyelvű eskü (2. sz. dokumentum)259 és egy kibo­csátást tanúsító latin nyelvű bizonyítvány (6. sz. dokumentum)260 szövegét. A XVIII. század első felében keletkezhetett eskü nagy részében pontról pontra követi a talán száz évvel korábban keletkezett mintát (1. sz. dokumen­tum),261 mégis két jelentős eltérést mutat. 258 A prédikátori és rektori adattár adatait még hibásan két személy: Pápai István (1.) és Pápai P. István alias Szemenyei alatt hozza. KÖBLÖS-KRÁNITZ 2009. 545, 546. Szilason a Torkos-féle összeírás Pápai István néven Tokaji Pál után hozza 2 esztendeig, a szilasi lelkésznévsor pedig Sze­menyei István néven Szentpéteri István (1.) után 4 esztendeig. Az iszkaszentgyörgyi lelkésznévsor nem tud róla. A kádártai lelkésznévsor Pápai Istvánként hozza, „néhány hétig. Vázsonyi Gergely visszaemlékezése szerint Arácson egy Pápai János nevű lelkész szolgált 2 évet valamikor Lep­sényi Márkus Pétert megelőzően. A Torkos-féle összeírás Pápai Istvánt említ, szintén 2 szolgálati évvel. A többi adat fényében az Istvánnal való azonosítás a valószínűbb. TtREL I. 8. d. 6. Bala- tonarács. I. 1. Balatonfured. II. 23, 25. d. 7. Iszkaszentgyörgy. 1. d. 8. Kádárta. I. 2. Mezőszilas. 1. DREKK O. 669.13, 34. LICHTNECKERT 1999. 612. VÁRADY 2000.156 (Iszkaszentgyörgyön Pá­pai Istvánként hibásan 1726-ig!), 165 (Szilason évszám nélkül 4 évig!). VÁRADY 2002. 680. *59 KÖBLÖS 2014b. 63-64. 260 Uo. 67-68. 261 Uo. 62-63. » 131 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom