Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 3-4. szám - Szemle - Gelencsér József: "Őseink szokásait követtük" (Jogtörténet, jogi népszokás, művészet) (S. Lackovits Emőke)
Szemle Acta Papensia XV (2015) 3-4.- ez a népélet más területén szintén megfigyelhető. A régi törvények relikviákként éltek tovább. A tanulmány végén a máglyahalál művészi ábrázolásait villantja fel: így a balladákat (Barcsai; A kegyetlen anyós; a szerb Ének Horvát Mátéról), de megjelenik a tűzhalál Bizet Gyöngyhalászok c. operájában és a Kőszívű ember fiai c. Jókai regényben is. A következő, Eszem a húsodból című tanulmányában Gelencsér József rávilágít arra a folyamatra, amelynek során a gyakorlat, a szokás szólássá, fenyegetéssé alakult, ezzel megmutatva egy könyörtelen eljárás elenyészésének útját, átalakulását. Elsőként a kannibalizmust, az antropofágiát vizsgálta, megállapítva okait, amelyek a következők lehettek: a szükség, rituális követelmények, személyiségtorzulás, bosszú, büntetés, megszégyenítés. A legkegyetlenebb középkori esetet, Dózsa György kivégzését korabeli történeti források és elemzések felhasználásával ismertette úgy, hogy mindennek jogi indoklását is megadta. Ezt követően a XVIII. századból egy Hont megyei, 133 főt érintő esetről tudósított, amikor a kannibalizmus gyanúja nem csak felvetődött, hanem igazolódott is. Ugyanakkor megalapozatlan váddal szintén megismertetett, utalva arra, hogy mennyire sikamlós lehetett egy gyanúsítás, vádemelés, elítélés folyamata, kellő bizonyítékok hiányában. Ezután a háborúkban előforduló kannibalizmust vette sorra, így 1848/49-ben a románok, a II. világháborúban a japánok és a szovjet partizánok által elkövetett rémtetteket. A néphagyományban a kannibalizmus emlékét a balkáni: szerb, horvát, bolgár, és román balladák őrizték meg, fenyegetésként pedig a betyárhistóriák. Végezetül a szólásokban megőrződött kannibalizmust követte nyomon, majd a művészetben megjelenő formáit: a görög mitológiát, a Dózsa megihlette magyar költészetet (Petőfi, Ady, Juhász Gyula, Sinka István, Illyés Gyula, Gárdonyi műveit), valamint a festészetben megfogalmazottakat: mint a Medúza tutaja, valamint Goya képei. A következő tanulmány „Kiszúrom a szemedet” címmel egy kegyetlen és sajátos büntetésformával, a megvakítással foglalkozik, amelynek jelenlétét a népi jogéletben ugyancsak nyomon követi. Nagyívű, rendkívül alapos tudáson, gazdag szakirodalmi, továbbá recens adatokon nyugvó tanulmány tanúskodik a szerzőnek a történeti, néprajzi, jogtörténeti, valamint a népi jogéletre vonatkozó gazdag ismereteiről, ahogy ez a kötet többi írásáról is elmondható. A tanulmány a megvakítást mint bűncselekményt és mint büntetést egyaránt tárgyalja, rávilágítva arra a folyamatra, amely a népi joggyakorlatban való továbbélését igazolja. A megvakítás jogi szabályozását az Ószövetségtől a Csemegi-kódexig (1878) tekinti át, kitérve a királyi megvakításra, mint az uralkodásra alkalmatlanná tétel egyik módjára, foglalkozik a megcsonkítással a bírói praxisban, majd megdöbbentő adatok sokaságát vonultatja fel a háborúk, a forradalmak idején történt megvakításra, megcsonkításra, végezetül pedig a » 417 «
