Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 3-4. szám - Újraolvasó - Borsos István: Az utosló peregrinus
Újraolvasó Acta Papensia XV (2015) 3-4. — Hát te, haszontalan ingyenélő, megint itt jársz? Megérzed a pecsenyeszagot? Nem szégyenled magad, hogy tisztességes munka helyett mindigcsak a mások zsebjéán élődől? Dolgozzál, mint más tisztességes ember! Pfuj! — Kérem alázatossan... — ismételgette közben többször is a megrémült peregrinus. — Kérem alázatosan, hiszen most is munka után járok. Egy kis segédtanítóság... — Mit? Segédtanítóság? — rival[l]t közbe a hatalmas erkölcsprédikátor. Ilyen emberre bíznák az ártatlan ifjúságot? No hiszen, te ugyan jóra tanítanád! Nem elég szégyent hoztál már a kollégiumra s eklézsiánkra? Elhord magad! Eltakarodj! — ismételte többször rémséges erkölcsi fölháborodásában a herku- lesi termetű férfiú. A foga szinte csattogott dühében, s hatalmas karjain fölfelé rángatta a kabát újját, mintha birkózni készülne. A peregrinus sápadtan kapkodta a fejét, a szája tátogott, mintha felelni akarna. De nem tudott. Majd hirtelen kifelé iramodott. A kapuból mégegyszer visszatekintett holtra vált arccal, s aztán elsietett. Hiába szólott rá az esperes a hatalmas erkölcsprédikátorra: — Mért bántja ezt a szegény embert? — Az csak jóízűen hahotázott, úgy hogy pocakja is rendett bele. — Úgye, jól ráijesztettem erre a haszontalan csavargóra? — ismételgette nagy megelégedéssel, mintha különös elismerésre tartana számot. Hiába kiabáltak a jólelkű tiszteletes urak a peregrinus után: — Laci, gyere vissza! Laci, Laci, ne haragudj! A peregrinus szinte magánkívül, öntudatlan állapotban sietett a város széle felé. Elmaradt a város is messzire. Ő eszik rohant tovább. Egy-egy kocsi vágtatott el mellette, de észre se vette. Végre a hűvös esti szellő, s a kimerültség öntudatra ébresztették. Leült egy kilométerjelző kőre. A melle zihált, s még akkor is ijedten tekintgetett szét. De körülötte csend és végtelen nyugalom volt. Ki tudja, mire gondolhatott. Nagy kö[n]nycseppek gördültek le arcán. Aztán nagy nehezen fölkelt, s lassan, vontatva elindult a szomszéd falu felé, ahol valamikor meglátta a napvilágot. Útközben meg-megállt tépelődve. De ismét csak tovább haladt. Beért a faluba. A kutyák sem ugatták meg, mert ismerték, hogy nem rossz ember. Eljutott ahhoz a házhoz, ahol szülei laktak valaha. Jól ismerte a helyet. Egyenesen a pajtába ment. S reggel ott találták holtan. » 404 «
