Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)

2015 / 3-4. szám - Forrásközlések - Hudi József: A takácsi takács céh 1821-ben kiadott artikulusai

Forrásközlés Acta Papensia XV (2015) 3-4. mivoltához képest, a’ helybéli elöljárók által, az egész kárnak megtérítésére vo- nattassanak. Ezen rendelés kiterjesztetik azon esetre is, ha valaki mestertársát a’ mesterség folytatására vagy műveinek eladására fogadott boltyából kiűzni fortélykodik. Mivel minden mesterek egymás között egyenlő jussal bírnak, a’ mesterség folytatásában senki bizonyos helyre, vagy munka nemére nem szo- ríttathatik. Harminkettödik cikkely. A’ mely helyen céh vagyon, ottan az abba bé nem kebelezett mesterembe­rek (Stöhrer)32 nem szenvedtetnek, kivévén azokat, kik felsőbb engedelem mel­lett eddig is ottan tartózkodtak. Harmincharmadik cikkely. Valamint a’ külső mesterembereknek szabad a’ közönséges vásárokba meg­jelenni, ’s műveiket az egész vásáridő alatt árulgatni, úgy ellenben semmiképp meg nem engedtetik, hogy azon vidéki mesterek a’ helybélieknél szinte talál­kozó33 portékákat a’ vásáron kívül is áru[l]lyanak; vagy mesterségeket nyilván, a’ vagy alattomban, legényekkel, a’ vagy azok nélkül űzhessék. Harmincnegyedik cikkely. Ha a’ mester vagy legény valami illetlenséget követne vagy a’ céh [ejt meg­károsítaná: senki se merje őtet azért szóval vagy írással megtámadni, ’s gya- lázni; annál kevesebbet fellázításra ne vetemedjen, az e’ részben hozott bünte­tés fenyítéke alatt, hanem a’ helybéli elöljáróknak a’ dolog bejelentetvén, mindnyájan ennek elítéltetését csendesen elvárják. A’ céhnek kötelességében állván mestertársaikat minden alkalmatossággal elősegíteni, ha nagyobb kato­nai, ’s más efféle a’ közszolgálatot illető munkák akadnának; ezeket a’ mesterek között kinek-kinek erejéhez képest igazságosan kiosztani tartozik. Többnyire a’ céh gondoskodását oda is fordítsa, hogy szegényebb sorsú mestereknek vagy legényeknek, kik megbetegedvén, a’ magok és házi népeik’ élelmét nem keres­hetik, a’ céhládából sikeres segedelmet nyújtson, úgy mindazonáltal, hogy a’ beteg meggyógyulván, ’s házi kömyülállásait jobb karba hozván, a’ kölcsön­vett summát a’ céhládába visszatérítse. 32 Stöhrer, Störer (német) = zavaró, rendbontó, itt: céhen kívüli; a kontár = Pfuscher 33 értsd: található » 366 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom