Acta Papensia 2015. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 15. évfolyam (Pápa, 2015)
2015 / 1-2. szám - Műhely - Hudi József: Takácsi község egyházi és világi archontológiája II. (1613-2014)
MŰHELY Acta Papensia XV (2015) 1-2. elvett jobbágyfiú kedvezőbb társadalmi helyzetbe került, hiszen a lány hozományaként megszerzett birtok (leánynegyed) után nem kellett adóznia, csak a maga (jobbágynak számító) személye után. Ebben a félnemes („szabados”) helyzetben lévő férfit és leszármazottait hívták a rendi jogban agiliseknek. De jobbágyrendűek is szép számban éltek a községben, akik rendszerint a környék magyar és német jobbágyfalvaiból szegődtek el napszámosnak, cselédnek, szolgálónak. A XVIII. században cigányok is letelepedtek a községben, akik elkülönült közösséget alkottak, és maguk választotta vajda irányítása alatt éltek. A cigányok a helyi társadalom peremén, a falutól térben is elkülönölve, a cigánytelepen élték mindennapi életüket. I.I. A nemesi község elöljárói (171S-18S0) A faluközösséget évszázadok óta a nemesi bíró (judex) igazgatta a mellé választott tekintélyes esküdtekkel. A bíróból, esküdtekből álló tanácstestület elvileg 12 - 1821-ben 14 - tagú volt (bíró, esküdt), ezek mellé két kisesküdtek is választottak a fiatal birtokosok közül, hogy az elöljárók parancsainak végrehajtása során megtanulják a rájuk váró hivatali teendőket. Az elöljárók neve csak elvétve fordul elő az újkori oklevelekben és a vármegyei hivatalos iratokban, mivel a község csak a XVIII. században emelkedett ki a szóbeliség világából és kezdte saját maga írásban intézni az ügyeit. A bírót kezdetben a nemesség „öreg esküttyének” „öreg bírónak” nevezték, a „bíró” elnevezés a XVIII. század második felében rögzült. Az „öreg bíró’elnevezés később is tovább élt. Különleges esetben speciális bírót is választottak: a napóleoni háborúk idején, amikor a nemességet is fegyverbe szóllítotották, a takácsi insurgenseknek külön bírája volt, aki ügyelt arra, hogy a felkelő nemesek rendesen eleget tegyenek kötelezettségeiknek. A községi elöljáróságot az évente tartott tisztújításon választották. A bírót évente választották (esetenként 2-3 évig újraválasztották) a birtokosok sorából, az esküdtek mindaddig viselték hivatalukat, míg alkalmasak voltak ellátásukra vagy meg nem haltak. Az „esküdt” elnevezés onnan ered, hogy a megválasztott tisztségviselők a templomban a pap előtt esküt tettek arra nézve, hogy istenfélő életet élnek, másoknak példát mutatnak, hivatalukat lelkiismeretesen, részlehajlás nélkül, saját érdekeik és atyafiságuk érdekeinek félretételével intézik (ami ritkán valósult meg). Választójoggal csak a birtokos nemesek rendelkeztek, akik közbirtokosságot alkották. Mivel a bírák személye gyakran változott, sokan nem is voltak alkalmasak a falu irányítására, az esküdtek jelentették a stabilitást és aga- randát arra, hogy rendben menjenek a dolgok. Az esküdtek spedális feladatot is elláttak: volt köztük olyan, aki az árvák vagyonát kezelte (gyámatya), olyan, aki a nemesi közbirtokosság malmára felügyelt (malombíró), olyan, aki a közbirtokossági kocsmát/kocsmákat tartotta szemmel (borbíró, bormester). Mindegyikük számadással tartozott a következő évi közgyűlésnek, amely csak akkor adott felmentést az anyagi-pénzügyi felelősség alól, ha a közbirtokosok számadásukat rendben találták. A számadó közgyűlésekre az agilis közösség (község) elöljáróit is meghívták, mivel az agilisek is hozzájárultak a köz»18 «
