Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 3-4.szám - Szemle - Padányi Biró Márton veszprémi püspök emlékezete (Karlinszky Balázs)
Szemle Acta Papensia XIV (2014) 3-4. A tanulmánykötet további írásai a XVIII. századi katolikus és protestáns egyháztörténet egy-egy esettanulmányát tárják az olvasók elé. Kovács Kálmán Árpád Padányi püspök Enchiridionjának hatását vizsgálta a bécsi kormányzat elsősorban erdélyi valláspolitikájával kapcsolatban. Amíg a királyságtól e külön kormányzott területen kezdetben, a XVIII. század első harmadáig a tradíciókkal bíró rendek újrafelvirágoztatása és az új rendek letelepítése volt elsősorban az udvar célja, addig a század közepén már valamennyi egykori katolikus templom és közjövedelem visszaszerzése került napirendre. Padányi hírhedt munkája eredményeképp azonban a század második felétől a teréziánus valláspolitika erőteljes rekatolizációs tevékenységének enyhülése mutatható ki. Mihalih Béla Vilmos a katolikus megújulás eddig kevéssé kutatott területén, az egri egyházmegyében, azon belül is annak jászsági részén vizsgálta a folyamatokat. A területen ugyan a XVIII. század első harmadára eltűntek a licenciátusok és mindenütt kiépült a plébániahálózat, ennek ellenére konfliktusok jellemezték a régió hitéletét. A Jászságban azonban nem a katolikus-protestáns törésvonal volt a legjellemzőbb. Mivel a területet 1702-ben eladták a Német Lovagrendnek, majd 1731 és 1745 között a pesti invalidusok lettek annak földesurai, ezért az egri püspökség és a földesurak között a kegyuraság miatt keletkezett viták voltak napirenden. Borsy Judit a dél-dunántúli feloszlatott szerzetesrendi birtokok központi, a pécsváradi közalapítványi kerület által folytatott adminisztrációját vizsgálta az 1786-ot követő néhány évtizedben. A szerző kimutatása szerint a szórtan elhelyezkedő birtokok a modernizálásukra befektetett összegek ellenére általában hátralékokat halmoztak fel, így kezelésük az eredeti, II. józsefi elképzelésekkel ellentétben nem gazdagította a vallásalap vagyonát. V. László Zsófia a XVIII. századi halotti beszédeket mint speciális forrás- csoportot vizsgálta írásában. A temetéseken elhangzó parentációk retorikai szempontból két műfajra oszlanak: a halálról és a feltámadásról szóló egyházi tanításra, a prédikációra, illetve az elhunytat középpontba állító, a gyászoló család reprezentációját szolgáló világi szónoklatra, az orációra. A szerző ezt a történeti és eszmetörténeti kutatások szempontjából kihasználatlan forráscsoportot vizsgálta felekezeti, kronológiai és nemek szerinti alapon, továbbá a megrendelők státusza szerint. » 461«
