Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 3-4.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolg: "Boldog vagyok, hogy a sorsom Pápára vezetett..." Sándor Pál önéletírásai
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) з-4Pápa! Nem túlságos soká kellett várnom. A nyár folyamán megpályáztam az üresedésben levő pápai magyar-latin helyettes tanári széket, melyre meg is választottak Antal Gábor püspök és Faragó János igazgató támogatásával. Pápára érkezésemről már megemlékeztem emlékiratom első felében. Most a befejező részben magamról, irodalmi működésemről, életem egyes szakaszáról, nyugalomba vonulásomról fogok bácsúzásképpen töredékesen megemlékezni. Kezdem mindjárt egy-egy iskolai év befejezésével. Az év utolsó hetében voltak az osztályvizsgák, melyeknek befejezése után volt az úgynevezett örömünnepély. Évzáró beszéd, a jutalmak kiosztása, a pályanyertes munkák megjutalmazása, képzőtársasági jelentés, szavalat. Ezt követte a végzett diákok szóbeli érettségije, mely átlagosan egy hétig tartott. A vizsgálati napok egy vasárnapi szünetében a bizottság tagjai az elnökkel és kormányképviselővel együtt kirándulást tettek vagy a Somlóra, vagy Bakonybélbe. Minden alkalommal Fejes Zsigmond igazgató meghívott és magyaros vendégszeretettel fogadott vendégei voltunk. Két autóval mentünk, jöttünk. Az érettségizett öregdiákok boldogan énekelték a Ballag már a vén diák-ot, és fogadalmat írtak alá a tíz évenkénti érettségi találkozókra. A Genius Loci velük ment az élet útjaira. Vissza is hozta 10, 20, 30, 40,50 év múlva „megfogyva bár, de meg nem törve” az Alma mater falai közé. Engem mindig meghívtak e találkozókra, s körükben mindig új erőre kapott gyengülő szervezetem. Az idén (1968) öt évfolyambeli találkozón vettem részt. Az üdvözlő beszédre a régi tanári szeretettel válaszoltam. A 35 év előtt érettségizetteket régi termükben kerestem föl, ahol feledhetetlen emlékeket idézve verses formában köszöntöttem a „haza” érkezett „fiaimat". Idéztem ballagásukat, 35 év előtti búcsúzásukat. „Hej, hogyha még egyszer úgy dalolhatnátok, tudom Istenem, hogy sokért nem adnátok.” A válasz: könnyes szemek, taps. A sokszorosított vers a könyvtári (Papensia) leveles ládámban található sok évi irodalmi levelezésem emlékeivel, egyéb verses és drámai műveimmel együtt. Ugyanott van egy Emlékalbum is, amelyben Pápán, vagy kirándulásaim alkalmával több, mint kétszáz kép örökít meg érettségi vizsgámtól kezdve életem minden szakaszában mostanig. » 419 «
