Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)

2014 / 3-4.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolg: "Boldog vagyok, hogy a sorsom Pápára vezetett..." Sándor Pál önéletírásai

Forrásközlés Acta PapensiaXIV (2014) з-4. érettségiztettünk, az elnök úgy nyilatkozott rólam, hogy az én diákjaim ötször annyit produkáltak az érettségin, mint azelőtt. Pedig jó tanárok vol­tak, képzettek, de a módszerük - úgy látszik - elavult. Kollégáim becsültek és szerettek. Legszorosabb barátságot Fejes Zsigmonddal (kitűnő fizikus, csillagász), Losonczy Jenővel (művész)100 és a nagy magyar Lakos Bélával kötöttem, akit még kecskeméti diákkorából ismertem, mert édesapja házá­ban laktam két esztendeig...101 102 Három évi helyettes tanári szolgálat után államilag kinevezett rendes tanár lettem... Aztán megnősültem. Feleségül vettem Sylvester Domokos szászvárosi lelkész árváját, akivel 7 évig éltem együtt. Egy leánykám szüle­tett (Irma), aki jelenleg a debreceni nőgyógyászati kórház igazgatójának felesége.107 100 Losonczy Jenő tanár 1880. június 4-én született Alsókon (Somogy vm.). A középiskolát a csurgói református gimnáziumban végezte 1890-1898 között. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta 1898-tól, ahol 1902-ben tanári oklevelet szerzett. 1902- 1931 között tanított a pápai Református Kollégiumban. A városban megszervezte a Képző- és Iparművészeti Társaságot. 1935. július 21- én hunyt el. DREL törzslap. TUNGLI1997.75. (Nek­rológot Sándor Pál írt róla, amely megjelent az 1935/36. évi Értesítőben. Pápai Református Kollégium értesítői. 1935/36.9-13. 101 Lakos Béla 1875. augusztus 29-én született Kecskeméten. Középiskolai tanulmányait szülővárosában és Vukováron végezte. 1893-tól a budapesti tudományegyetemen, majd Wittenbergben és Kolozsváron tanult. Földrajz-történelem szakos középiskolai tanári dip­lomát és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1897-től tanított: először Kecskeméten, majd a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumban, 1899-tól Hódmezővásárhelyen. 1900-tól a pápai Re­formátus Kollégium tanára volt. 1932-ben nyugalomba vonult. 1948-ban hunyt el Pápán. FEHÉR-SZABÓ-KŐRÖSI1992.163. TUNGLI 1997. 71. VARGA 1998.306. 102 Szentkirályi (Sándor) Irma Árvay Sándor (1903-1997) orvosprofesszor felesége volt, akivel Kassán ismerkedett meg. 1940. december 14-én kötöttek házasságot. Árvay Sándor 1951-1973 között a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának nyilvános rendes tanára, igazgatója volt. 1999-ben a professzor tiszteletére Árvay Emlékérmet alapítot­tak. Szentkirályi Irma 1989-ben hunyt el. LAMPÉ 2000.33-34, 81. » 370 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom