Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)

2014 / 1-2.szám - Újraolvasó - Pongrácz József: Jókai, a pápai diák

PONCRÁCZJÓZSEF Jókai, a pápai diák A pápai Jókai-kultusz még az író életében kialakult, halála után pedig más-más tartalommal telítődött.1 Trianon után az egykori komáromi diák az elszakított Felvidékre is emlékeztetett. 1921. május 21-én délután 4 órakor Budapesten, a Liszt Ferenc tér nyugati részén, a Gyár utca és azAndrássy út találkozásánál felavatott szobra előtt Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, egyben a szoborbizottság elnöke tartott ünnepi beszédet, majd a főváros nevé­ben Sipőcz Jenő főpolgármester (1920-1934) vette át az alkotást. Ezek után Horthy Miklós kor­mányzó, József főherceg, a nemzetgyűlés elnöke, a kormány és a főváros képviselői megkoszorúz­ták a szobrot, a különböző irodalmi és tudományos társulatok képviselői pedig egy-egy szál virágot helyeztek el annak talapzatán. A középiskolai ifjúság szobor előtti felvonulásával zárult az ünnepély, mely a nemzeti összetartozást is kifejezte.2 A budapesti szoboravatás a Dunántúli Református Egyházkerület hivatalos lapja, a Du­nántúli Protestáns Lap (1890-1945) szerkesztőségének jó alkalmat adott a megemlékezésre. Pongrácz József, a lap főmunkatársa — későbbi szerkesztője — az egykori pápai diákot bemuta­tófontos írásában a levéltári források szövegének, adatainak felidézésével adott áttekintést Jókai pápai tanévéről.3 Az idealizmus, a „kálvini színezetű keresztyén humanizmus és a magyar faj- és fóldszeretet” képviselőjét dr. Trócsányi Dezső4 vezércikkben méltatta. Eszmefuttatását azzal zárta, hogy „ma Jókait hódolat illeti meg, s nem bírálat.” A vezércikk alatt a „magyar hisze­kegy”4 sora állt, mely az Isten- és hazaszeretet, az isteni örök igazságba, Magyarország feltá­madásába (a történelmi határok visszaállításába) vetett hitet egyaránt kifejezte.5 A lap sajátos helyzetét jól mutatja, hogy a hivatalos közleményeket a szerkesztőség a püs­pöki hivatal székhelyére, Komáromba (magyar Komáromba) kérte beküldeni, a Faragó János vezetésével működő kiadóhivatal és a főiskolai nyomda viszont Pápán volt. 1 Jókai pápai kapcsolatairól, kultuszáról, műveinek mai olvasásáról: KORSÓS 2001., ME­ZEI 2001., VERESS 2001. Petőfi és Jókai emlékét a XIX. századi diákok is ápolták, amelyet a visszaemlékezések is bizonyítanak, így például: ÓLÉ 2004., KACZ 2011. 2 Jókai szobra. = DPL 32 (1921) 21. sz. (május 22.) 83. 3 PONGRÁCZ József: Jókai, a pápai diák. = DPL 32 (1921) 21. sz. (május 22.) 82-83. Pong­rácz 1916. január 2-től a lap belső munkatársa, 1919. január 5-től főmunkatársa, 1923. március 4-től felelős szerkesztője volt. NAGY 1957. 30. 4 Trócsányi Dezső (1889-1962) életművéről: EMLÉKKÖNYV 1995­5 Dr. TRÓCSÁNYI Dezső: Jókai. = DPL 32 (1921) 21. sz. (május 22.) 81.

Next

/
Oldalképek
Tartalom