Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolt: A Pápai Református Kollégium tanárainak önéletrajzai
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. gül, és Napóleon 1805-ben elrendelte a Geógraphika teljes szövegének francia nyelvű kiadását. Az orosz nyelvre való fordítás nagy munkáját egy számos tudósból álló bizottság végezte. A mű magyar nyelvű megjelentetése igen fontos és már nagyon időszerű volt, mert az akkor ismert világról felbecsülhetetlen értékű információkat tartalmaz! Óriási művelődéstörténeti érték tehát a teljes Strabón Geógraphikája, és szinte érthetetlen, hogy az elkészült, kitűnően lefordított művel a fordítónak szinte házalnia kellett, és a klasszika-filológia semminemű érdeklődést nem mutatott, pedig a VII. könyv 1957-ben megjelent az Antik Tanulmányokban, előbb már bemutatta a fordító a MTA Classica philologia főbizottságánál. Nem volt pénz a kinyomtatásra, de semmi nyomát sem találták annak, hogy az egykori főtitkár, dr. Balogh Jenő megbízást adott a lefordításra. így az ügy lekerült a napirendről, és a fordító betette életének legnagyobb munkáját az íróasztalának fiókjába. Halálától számított tizenkét évnek kellett eltelni, hogy az egész Geógraphika magyar nyelven napvilágot lásson a Gondolat Könyvkiadó az antikváriusok iránt oly kitűnő érzékkel rendelkező vezetősége jóvoltából, és közkinccsé legyen azok számára, akiket érdekel az ókori világ földrajza, történelme. A vaskos kötet igen szép kiállításban, köntösben jelent meg, számos térképpel és bőséges jegyzetanyaggal. Sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy a fordító, dr. Földy József személyi adatainak, életrajzának közlésével adós maradt, mert a nevén kívül szinte alig közöl valamit. Nem volt annyira közismert személyiség — országos viszonylatban —, hogy ez mellőzhető lehetett volna. Gondolom, hogy sokakat érdekelt volna, ki az az ember, aki ilyen nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a felbecsülhetetlen értékű információkat tartalmazó ókori hatalmas mű egyedül való lefordításával. A fentieken kívül számos cikk, tanulmány, előadás és fordítás jelent meg folyóiratokban, szaklapokban, újságokban, közlönyök hasábjain. Sok kéziratban maradt és semmisült meg 1945- március végén, amikor a pápai lakást romboló- és gyújtóbomba találta el, és a dolgos, munkás élet sok-sok értéke semmisült meg az egyik percről a másikra. Nagyon érdekes és jellemző a fiatal tanárra, hogy első fordítói munkáiul két ilyen híres ókori személy, mint Demosthenés, az akkori világ legnagyobb szónoka és Platón, a görög bölcselet és az egyetemes filozófia egyik legnagyobb alakja műveit fordítja magyarra. Demosthenés válogatott be»186 «