Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolt: A Pápai Református Kollégium tanárainak önéletrajzai
Forrásközlés Acta Papensia XIV (20x4) 1-2. minden rangú és rendű társadalmának és a református egyháznak. A bőripar és talpbőr kereskedés mellett szorgalmasan gazdálkodtak saját földjeiken rendes és időszaki munkásokkal, úgynevezett napszámosokkal. A város magyar polgárai mellett ismeretségben, sőt rokoni összeköttetésben voltak vezető szász polgárokkal, és a románokkal is megfelelő jó viszonyban voltak. Édesanyánk románul jól beszélt, de németül nem tudott, és mégis megtörtént, hogy minket a szász iskolába adtak elemibe, mondván, hogy tudjanak megélni minden időben, bizonyosan úgynevezett jó tanácsadó tanácsára, aki a kollégiumnak nem volt nagy barátja. Különben megjegyzendő, még tartott a magyarságot elnyomatásban tartó német világ, hát még Szászvároson! Tehát a szászokhoz jártunk német szóra, ami jobb volt annál, hogy idegenbe kellett volna menni cserébe, mert, ha hazajöttünk az iskolából, otthon magyar világ volt, és a leckét tanultuk és nem is. Én tanultam, mert az elsők között szerettem ülni, és így eltelt egy pár év, mire megenyhült a légkör, és apródonként a kollégiumba kerülhettünk. De az átmenet nem volt könnyű számunkra, mert éppen az, hogy átmenet nélkül történt. Én a gimnáziumra előkészítő IV. elemi osztályba tudtam csak bejutni. Itt is nehéz volt a helyzet, csak küzdelemmel boldogulhattam. Szerettem korán kelni, nyugtalanított a lecke, és sokszor még aludt az egész iskola, amikor én már be akartam menni, ha kellett, fölcsengettem őket, mert a közös térképen kikeresni akartam, hol van az Onyega, Ladoga és Peipusz tó 126 és a skandináv városok, és éppen télre esett, tehát stílszerű volt, egészen úgy, mint most az orosz-finn háborúban. De kellett is vigyázni, mert azok a fiatal székely atyafi osztálytanítók egészen más módszer szerint tanítottak, enyedi teológus pedagógusok voltak. Nem, mint a jó König bácsi tanító, kinek magának is volt családja. Ez volt 1869. Gyászos év, mert december 12-én meghalt jólelkű, szelíd lelkű édesapánk, és mi ott voltunk magunkra hagyatva, még aránylag fiatal anyánk vezetése alatt, aki alig volt még 35 éves. A család azonban hamar elrendeződött. Szegény János bátyám volt az áldozat, el kellett hagynia a kollégiumot, egy gimnasialis osztállyal a kereskedői pályára ment, vagyis 126 Tavak Észak-Oroszországban. Az Onyega ás a Ladoga tavak Karéliában, a Peipus- (Csúd) tó Észtország és Oroszország határán fekszik. » 158 «
