Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Hudi József: Merétey Kálmán visszaemlékezései
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. Egyiknek egy lánya volt, avval is, és az egész családjával is a legnagyobb cselekedettel és szeretettel vagyok. Egy nővéremmel, aki még él, avval is a legnagyobb szeretettel és tisztelettel vagyok az egész családjával együtt. Az idősebbik nővérem két gyermekével amint megjártam, arról egy regényt lehetne írni. Ilyen az ember élete. Aki elhibáz valamit, az egész életét gondokká és nyugtalanná teszi. Mint [az] én szüleimnek is, egy elhibázott dolgok [miatt] fiatal koroktól fogva az egész életüket gondok [között] és avégett nyugtalanul kellett átélniük. Elsősorban azért, miért vették meg ezt a házat, mikor őnékik volt egy igen jó újonnan épült, s ép, nagy, cserepes házuk, amit teljesen maguk építettek pár évvel előbb. Ez meg, amit vettek, egy igen régi, rokkant tetejű ház volt. Másodsorban azért, ha már megvették is, adták volna el a volt házukat, ne kerültek volna zsidó kézbe. Evvel tették fiatal korokba[n] egész életük lefolytán rabbá [magukat] és ha ők is nem törik agyon magukat, mit tegyünk, hogyan lesz jobb, [tönkrementek volna]. Én is, ha könnyelmű lettem volna, nem törődtem volna semmivel sem, nem maradt volna egy talpalatnyi földem sem. De így mégis megmaradt xo és fél hold, és hogy a nővéreim férjhez mentek, mindegyik el lett látva tisztességes staférunggal. [HÁZASSÁGÁRÓL, FELESÉGE CSALÁDJÁRÓL] i884-be[n] nősültem meg Nyárádról.179 Abba[n] az időbe[n] úgy hívták. Jobbágyközség, nem nemes község volt. Apósom neve Nemes László, anyósom neve Sülé Veronika volt. 4 gyermekük volt. A legidősebb Zsófi, utána Károly, Lajos, Sándor. A Károly benn maradt a gazdaságba[n], a Lajos hentesmesterséget tanult. Sándor hibás lábú volt, sántított, az szabómesterséget tanult. Hogy nősültem, a birtok egy egész hely volt, ezen kívül volt a házvégibe [n] 4 hold 600 öl; igen nagy ház nagy udvarral, de az épületek mind zsúp179 A közel 3700 kh határú Nyárád község 1848-ig a pápai Esterházy uradalom úrbéres jobbágyközsége volt. A jobbágyfelszabadítás után a paraszti gazdaságok többsége szegény és kisparaszti gazdaság volt. A község 1857-ben 961, 1910-ben 1442 lakost számlált. A gazdák jelentős része református volt. ILA-KOVACSICS 1964.301-302. »105 «