Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 1. szám - Szemle - Tarpai Szilágyi András: Könyvecske a házasság és válás keresztyéni módjáról (Berecz Ágnes)
^ Szemle Acta Papensia XIII (2013) 1. SZÁM ma), nem véletlen tehát, hogy a családi kapcsolatokra vonatkozó módszertan után éppen ezt a témát választotta. A házasság és a válás módozatait szisztematikusan áttekinteni, és közben még etikai és hitelvi szempontokra is tekintettel lenni: erős kihívás, hálátlan feladat. És valóban vannak a műnek olyan részei, amelyek próbára teszik a mai olvasó türelmét: ilyen a rokonsági fokozatok hosszadalmas taglalása, valamint a mátkaság (jegyesség) állapotának aprólékos tisztázása. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a jegyesség a korábbi évszázadokban — a mai kor szokásaitól eltérően — sokkal komolyabb elköteleződést jelentett, és ebből következően részletesebb szabályozást kívánt. Jól megvilágítja ezt egy évszázaddal későbbi eset, amelyet Ráday Gedeonná Szentpéteri Katalin levelezéséből ismerhetünk meg: Szemere László leányát feleségül kérte Bárczay András; de ő mást szeretett, és a szülei sem akarták hajlandósága ellen erőltetni. Két erőszakos nőrokon azonban szabályos lélektani terrorral törte meg a szerencsétlen lányt, és rávették a jegyajándék átadására. Amikor Szemere Kata felocsúdott, kétségbeesve kérte apját az aktussal megtörténtté vált jegyesség visszavonására. Az apa éjnek idején száguldott Bárczay Andráshoz, hogy megelőzze a vőlegény tisztelgő viszontlátogatását, és kérte, hogy adja vissza a jegyajándékot, azt sem bánják, ha ezzel a leány hírbe kerül, csak csinálják vissza. A történet néhány fordulat után szerencsés véget ért, és a leány ahhoz ment, akit szeretett; ám az eset jól példázza, hogy mekkora bonyodalmat volt képes okozni egy kierőszakolt jegyesség, noha még köztudomásúvá sem vált és még ki sem hirdették. Pedig Tarpai Szilágyi András traktátusa ebben is eligazít: semmis az a mátkaság, amely kényszerítéssel jön létre (és ebbe beleérti a lelki kényszerítést is). Maga a mátkaság egyébként a házasság fontos és elengedhetetlen előfeltételeként jelenik meg: mintegy záloga annak, hogy a teljes életközösségi kapcsolat megfelelően működjön. Van úgy azonban, és mindig is volt, hogy mégsem működik. Tarpai Szilágyi András ismeri és hivatkozik az antikvitás széleskörű válási gyakorlatára, de a Szentírás alapján csak két esetben tartja megengedhetőnek a válást: a paráznaság és az elhagyás okából. Műve harmadik és negyedik részében tehát ezt a két esetet járja körül, definiálva és részletekbe menően pontokba szedve a követendő elveket és teendőket. — Példáért ismét hivatkozhatunk Rádayné Szentpéteri Katalin levelezésére, amelyben bepillantást nyerünk Szentpéteri Borbála 1774-es válóperébe. Az eset különlegessége, hogy Szentpéteri Borbála férjhez sem ment: 1771-ben jegyezték el egymást gróf Mikó Miklóssal, amelyet háznál történt házassági eskü, szabályszerű kihirdetés és a családok közötti vagyonjogi szerződés követett, ám a lakodalomra sohasem került sor — a vőlegény mintha elfeledkezett volna mátkájáról, folytatta kötetlen legényéletét Erdélyben. A visszás helyzetet Szentpéteri Borbála 1774-ben elégelte meg, annál is inkább, mert alkalmasabbnak tűnő kérője akadt. A változtatáshoz [ 141 ]
