Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Forrásközlés - Szalayné Gubricza Emese: Egy somogyi "lámpás" az ezredfordulón (Szalóky Dániel csokonyai néptanító 1919-ben készült önéletírása)
Forrásközlés 0> Acta Papensia xiii (2013) 3. szám deák leszel ám, mint ezek!” Ezt én bizonyosan megvalósulandó jövendölésnek tartottam, s erről falusi gyerek-kortársaim is tudtak; úgy, hogy lapdázás közben sokszor így kiáltoztak utánam: „dobd meg azt a Mestert!” Kisgyerekkoromból nem emlékszem másra, mint az 1848/49-iki szabadságharc azon részletére, hogy mikor a Fehér megyében szétugrasztott horvá- tok és rácok Pórszalókon vonultak át Vas és Sopron megye felé, oda engem is elkísért édesanyám, az átvonulást tehát én is láttam. Ezen időben (mondja édesanyám) nekem is volt dobom, s dobolás közben én is mondogattam: „tlom, tlom, detetlom!” Jó játszótársam volt a kertünk végében a dombi utcán lakó Lukács Pali, római katolikus szegény zsellérszülők gyermeke. A barátság utóbb is fennmaradt közöttünk, amit bizonyít az is, hogy Lukács Pali a szobrok leleplezési ünnepélyére eljött énhozzám Csokonyába. Én is meg-meglátogattam, valahányszor Szalókra mentem. Elemi iskolába „szoktató”-ba Kardos István keresztapám elibe már 1851. október í-én béadattam. Ekkor még az iskola a tanító szobájában volt. Mézes kenyeret adott a tanítóné keresztanyám (Végh Judith), ha szépen beköszöntem. Már 2-ik osztálybeli koromban Tatai János nevű tanítóm4 tanított egész 1858. március 28-ig, amikor az iskolából kimaradtam. Azon tudat, hogy én pápai deák leszek idővel, serkentett a szorgalmas tanulásra, de mivel Tatai János tanítóm (a jó vadász és halász) nem magyarázta meg a tanulnivalókat, kénytelen voltam a betűről-betűre való „magolására. Nagyobbacska koromban nyár idején marhákat kellett őriznem: ezért van tarkázva a téli-nyári osztályzatom így: 1852 jó, 1853 jó-rossz, 1854 jó, 1855 jó-rossz, 1856 jeles-jó, 1857 jeles-jó, 1858 jeles. Az osztályzat minőségére különben befolyással lehetett azon körülmény is, hogy a gyakori vadászatért és halászatért felszólaló Lőke Pál öregapámra és édesapámra haragudott a tanító. írni alig tudó öregapámnak egyszer azt mondta, hogy „maga mer szólni? Hiszen ha az öreg Á-t hosszú szekéren hoznák is eleibe, mégsem ismerné meg!” Édesapámat meg „mester-tetűnek” csúfolta. Talán ez okozta azt is, hogy engem „levettetett” az első helyről kedves emberének fiával csak azért, hogy leckekikérdezés alkalmával azon napra csak a 107. éneket mondtam fel, versenytársam pedig a 108. éneket is felmondta. Hiába mondtam, 4 Tatai János 1846-tól Padragon, 1848-tól Nagyacsádon, 1849-től Tósokon, 1852-től 1858-ig pedig Nemesszalókon tanított. TÓTH 1927. 57, 63, 73. Egyházkerületi Névtár. 1850. 23. 1851. 34. 1854. 23. [ 406 ]
