Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)

2013 / 2. szám - Forrásközlés - Hudi József: Voyta Adolf visszaemlékezései IV. (befejezés)

^ Forrásközlés Acta Papensia XIII (2013) 1. SZÁM A királyné egy-két perc múltán csak azt mondta, hogy: — Hogyan is mondta Kerkápoly? — No, hát én is paraszt leszek! Ennek az előzménye az, hogy mikor Kerkápoly honvédelmi államtitkár lett, Andrássy Gyula azt mondta neki: — Károly barátom, adjál egy kicsit többet magadra, látod, az a kör, amely­ben mozgunk, megkívánja, hogy illendően és nem oly pongyolán jelenjünk meg köztük. Végy magadnak időt a külsőd tekintetében! — Hát akkor ki dolgozik helyettem? Én nem parádézni jöttem ide, hanem dolgozni, [munka] az pedig van elég. No, majd meggondolom a dolgot. — Másnap azt mondta Andrássynak: — Meggondoltam a dolgot. Én nem tudok, és nem is akarok más lenni, mint ami vagyok. Tudod, én paraszt maradok. Festetics grófné ezt meghallotta Andrássytól [és] nyomban elmondta a ki­rálynénak. Még egy jó dolgot mondott el Kerkápoly az ő első minis[z]teri tanácson való szerepéről. A 67-iki kiegyezés után az ország nem akart a horvátoknak semmi kulturális dolgot állami támogatással honorálni, mert akkor nem tud­nák a nyakukról lerázni, azért a kormány azt határozta, hogy ha nem adunk a horvátoknak, akkor a magyar intézeteket sem segíthetjük állampénzen. Ha­nem azt határozták, hogy emeljük fel a civillistát, vagyis a király fizetését 4 millióval, azért hogy az operaházat és egyéb intézményt a király [a] saját jövedelméből dotálja, akkor a horvátok nem követelhetik, hogy az ő színhá­zukat' 2<' s a t. [öbbi] az ország az adóból fizesse. Az első minis[z]teri tanácsban a király is részt vett. Az asztalfőn a király ült, tőle jobbra Andrássy, balra Kerkápoly ült. Mikor a költségvetés sorra került, Kerkápoly elkezdte: — Das heurige Budget schliesst mit 4 Millionen Gulden deficit’* ab."‘s — Wie so?126 127 128 129 130 131 — kérdezte a király. — Kerkápoly folytatja: — Die allerhöchte Hauscultus mit 4 Millionen.1*0 — Schon gut, schon gut — mondá a király — gehen wir weiter!"1 126 A kéziratban hibásan: színházát, javítottuk. 127 helyesen: Defizit (német) - hiány 128 Az idei költségvetés 4 millió forint hiánnyal zár. (német) 129 Hogyhogy? (német) 130 Helyesen: Der allerhöchste Hauskultus mit 4 Millionen. = A legfelső házikultusz [értsd: a királyi ház költségvetése] 4 millióval, (német) 131 Így már jó, így már jó, menjünk tovább! (német) [ 245 ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom