Acta Papensia 2011 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 11. évfolyam (Pápa, 2011)

2011 / 3-4. szám - Műhely - Gerencsér Tibor : A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede

MŰHELY Acta Papensia XI (2011) 3-4. tartotta meg előadását Sienkiewiczről. Ebben megemlékezett arról a kapcso­latról, ami Mickiewicz és Sienkiewicz között állt fenn, majd ezután részlete­sen ismertette a trilógia tárgyát és szereplőit, kiemelve Sienkiewicznek jel­lemfestő erejét. Sík Sándor tanulmánya után lengyel részről Witold Warkallo lengyel nyelven szólt hozzá a témához. Mint elmondta, a Nobel-díjnál sokkal értékesebb díjat kapott Sienkiewicz a lengyelektől, mégpedig a „Zsúptető díjat”. A két remekmű ugyanis behatolt a zsúptetők alá, megtalálta a lengyel tömegek leikéhez vezető utat.65 Szerinte Sienkiewicz szelleme továbbra is él, amit a háború is bizonyított; a lengyel nép ugyanis Quislingek66 helyett a „heroici furori”-t67 választotta. A hozzászólás után Irena Slominska saját, lengyel nyelvű verseit adta elő, majd Czettler Jenő bezárta az ülést. A Mickiewicz Társaság, mint a Magyar-Lengyel Kurír kiadója az újság 1946. november 30-i számában felemelte hangját azok ellen a rendőri intézke­dések ellen, melyek akkoriban a repatriálásra68 váró budapesti lengyelséget érintették kellemetlenül. Mint írták, több alkalommal vád nélkül őrizetbe vettek lengyeleket - köztük koncentrációs táborokból megmenekült aggas­tyánokat -, akiknek 1946 karácsonyát a toloncházban kellett tölteniük. A Magyar Mickiewicz Társaság határozottan elítélte ezt a bánásmódot, s aggo­dalmának adott hangot, hogy a fasizmus gyötrelmes ideje alatt kialakult jó barátságot az ilyen ügyek elrontják.69 A Magyar Mickiewicz Társaság 1946. december 7-én a Fészek Klubban is­mét előadóülést tartott, melyen Bevilaqua-Borsodi Béla, a Társaság főtitkára értekezett az 1846. évi galíciai parasztlázadásról. Az előadás során elhangzott, hogy a magyar vármegyék, a napi sajtó és az irodalom rokonszenvezett ezzel a függetlenedési törekvéssel. Kiemelte: „Kari Marxot ez a lázadás inspirálta a Lumpen proletariat és a történelmi materializmus megfogalmazására. A lá­zadás oka ugyanis a Lengyelországban akkor még [az] új burgonyabetegség volt, mely az éhező parasztokat közvetlenül indította lázadásra. Ebből jut Marx arra a gondolatra, hogy a társadalmi mozgalmaknak gazdasági, mate­65 A Magyar Mickiewicz Társaság ülése Henryk Sienkiewicz emlékezetére. Magyar- Lennel Kurír. XXIII (1946) 10. sz. (november 30.) 2. Quisling, Vidkun (Fyresdal,i887-Oslo,i945) norvég katonatiszt, politikus, Hitler kiszolgá­lója Norvégiában. Quisling neve összeforrt az elnyomó hatalommal való feltétlen együttműkö­déssel. 67 hősies düh (latin) 68 A lengyel menekültek hazaszállítását nevezték így a második világháború után. 69 Tiltakozunk. Magyar-Lengyel Kurír. XXIII (1946) 10. sz. (november 30.) 3. ^ 174 <£*■

Next

/
Oldalképek
Tartalom