Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)

2010 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: „Idvez légy, Kedves Druszám!” A pápai Eőry Szabó és Eőry családok a XVIII. században

MŰHELY Acta Papensia X (2010) 1-2. ismerjük, alighanem legalábbis a lányok korán elhaltak.291 Bizonyíthatóan egyedül a Miklós István néven is előfordult (III.) István élte meg a felnőtt­kort, aki az 1780-as években Pápán apjával egy házban lakott.292 Házasságkö­tésére nincs adat, alighanem agglegényként halt meg, valamikor 1797 után.29' Másikuk (II.) Ferenc volt, aki szintén két alkalommal viselte a Miklós Fe­renc nevet.294 1732-ben született.295 Első feleségétől, Czéter Katalintól 1755-ben született (II.) Pál nevű fiuk,296 majd megözvegyült, 1771-ben elvette feleségétől Röjnök Zsuzsannát,297 aki a következő évben (IV.) Zsuzsanna lányát szülte neki.29X Pápán a Hosszú utcá­ban lakott, valamikor 1786 után halhatott meg.299 Gyermekei valószínűleg korán elhaltak, leszármazottjaikról legalábbis nem tudunk. Ezzel végére is értünk családtörténeti ismertetésünknek, melynek során megismerkedhettünk két Pápán élt, és a XVIII. század folyamán az ottani református egyházközségben igen fontos szerepet betöltött család tagjaival. Mint már említettük, jelen tanulmányunk célja az első pillantásra zavarosnak tűnő rokoni kapcsolatok tisztázása volt, hogy ezzel lehetővé váljon a pápai 291 (I.) Julianna lányát 1752. február 28-án temették. Pápai II. sz. akv. 429. Következő két Ju­lianna lánya is nyilván sorban egymás után meghalt, azért születhetett még egy negyedik is ilyen névvel. 292 A pápai református adófizetők névsoraiban 1783-ban és 1786-ban neve mindig apja ne­vét követi. 1791-ben már egyedül él ugyanabban a házban. DREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 1783:19. 7 (Eőry István, a keresztnév elé beszúrva: Miklós). 1786:5.10 (Öh István, beszúrva: Miklós). 1791:1.1 (Eőry Miklós István). 293 1797-ben az alumnus diákok naplója szerepelteti hogy Őri Miklós Istvánt azok között, akik vállalnak ebédfőzést a diákok számára. Ez István utolsó említése. Ugyanitt előfordul egy Őri Miklós Pál is, aki lehetett akár I., akár II. Pál is. DREKK O. 1026. 100. KÖBLÖS 2006a. 942. Lásd még a 186. sz. jegyzetet. 294 DREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 1772:9. 1 (Őri Ferencz, a vezetéknév átírva: Miklós). 1786:8. 4 (Őri Miklós Ferencz). 295 1732. április 30-án keresztelték. Anyja neve JoseffÉva, aki alighanem Kovács József lá­nya, Éva volt. Pápai I. sz. akv. 117b. 2961755. január 9-én keresztelték. Pápai III. sz. akv. 3. Teveli I. sz. akv. 319. 297 1771. január 8. Teveli I. sz. akv. 503. 2981772. szeptember 11-én keresztelték. Pápai III. sz. akv. 34b. 299 A pápai református adófizetők névsoraiban 1752-1786 között fordul elő. 1760-ban házát a Piaczi uczában lévőnek mondják. Ez a Hosszú utca Főtér felé eső szakasza volt, a mai Fő utca. JANKÓ 2001. 129. 1766 előtt Eőry Ferenc adatait érthetnénk Eőry Pordán II. Ferencre is, azonban nagyon valószínű, hogy nem róla van szó. Két alkalommal, 1760-ban és 1774-ben ugyanis a lista őt Eöri Ferencz, Eőry Pordán I. Ferenc özvegyét pedig - néhány sorral lejjebb - Pordánné Afißony néven említi. Miután az utolsó, 1786-os listában is szerepel, valamikor utána halhatott csak meg. DREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 1752:21. 1. 1755:20. 1. 1755:21. 1. 1757:6. 1. 1760:1. 1 1772:9. 1.. 1774: 15. 1. 1786:8. 4. DREL III. 62. e. Pápai egyházközség iratai, Liszkay-gyűjtemény 335.1. *-v 37 nf

Next

/
Oldalképek
Tartalom