Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)

2010 / 3-4. szám - Műhely - Köblös József: „Tiszteletes tudós, kegyességgel ’s böltsességgel tündöklő Áronok…" A pápai Torkos család története és szerepe a dunántúli reformátusság életében

MŰHELY Acta Papensia X (2010) 3-4. jeles tagja, Csejtei Zsigmond a dunamelléki református egyházkerület egyik vezető világi személyisége volt. Az 1720-as évekből van rá első adatunk.2111745- ben őt választották az öreg és betegeskedő Kenessey István egyházkerületi fő­gondnok mellé helyettesnek,212 1753-ban pedig Szondi Zsuzsanna végrendelet­ének egyik végrehajtója lett,213 ilyen minőségében neve még 1760-ig előfordul a hagyaték szegények támogatására évente rendelt összegének átadásakor.214 Józsefnek Csejtei Évával kötött első házasságából egyetlen kislánya szüle­tett, (III.) Erzsébet, de ő is kétéves korában meghalt.215 Az asszony nem sok­kal élte túl a szülést.216 A megözvegyült József hamarosan újraházasodott. Második felesége, Laki Ráhel szintén Komárom megyei nemesi családból született. Az alistáli előnevű família 1635-ben nyerte adományul Tagyos pusz­tát, emellett birtokoltak Nemesócsán, Alistálon, Alsó- és Felső-Gelléren.217 Ráhel hat lányt szült Józsefnek, akik közül az elsőszülött (III.) Zsuzsanna három évesen,218 a másodszülött (IV.) Erzsébet csecsemőkorban,219 az utolsó, hatodikként született (IV.) Zsuzsanna pedig majdnem három évesen halt meg.220 A felnőttkort a harmad-, negyed- és ötödszülött lányok, Ráhel,221 (IV.) Katalin222 és Zsófia223 érték meg. Anyjuk, Laki Ráhel 1771-ben halt 2111725. Csejtey alias Csajtay Zsigmond de kis Csajta. ALAPI 1911. 26. 212 Tekintetes nemzetes Csejtei Sigmond uram az úr fő curator tekintetes nemzetes Kenessei István urunk mellé pro curatore coadiutore ezen Trans Danubiana superintendentiában egész consensusbul választatik. 1745. május 2. kgy. 12. pont. DREL I. 1. a. Dunántúli református egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvei. II. 132. KUR 1993. 318. 213 1752. március 28. A másik három végrehajtó: Domokos Márton, Darvas József és Chernél László. OREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 1753:7. TRÓCSÁNYI1981. 60-61. 214 1756. május 11, 1757. április 16, 1758. március 25, 1759. február 14, 1760. február 23. DREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 1756:6,1757:5,1758:2,1759:2,1760:4. 215 Keresztelték 1756. március 25-én, temették 1758. április 4-én. PREI. Pápai III. sz. akv. 10, 19. DREL III. 36. e. Teveli I. sz. akv. 246. 216 Meghalt 1756. április 6-án, másnap temették. PREI. Pápai III. sz. akv. 13. DREL III. 36. e. Teveli I. sz. akv. 243. 2,7 NAGY 1857-1868. VII. 15. KEMPELEN 1911-1932- VI. 333~334- BOROVSZKY 1907. 570. ALAPI 1911. 42, 97,156, 226, 255. 218 Keresztelték 1758. augusztus 20-án, temették 1761. június í-én. PREI. Pápai III. sz. akv. 18. DREL III. 36. e. Teveli I. sz. akv. 252. 2117 Keresztelték 1760. augusztus 30-án, temették október 18-án. DREL III. 36. e. Teveli I. sz. akv. 251. 220 Keresztelték 1770. augusztus 22-én, temették 1773. június 28-án. Uo. 266. PREI. Pápai III. sz. akv. 66. 221 Keresztelték 1762. március 25-én. PREI. Pápai III. sz. akv. 36. 222 Keresztelték 1764. november 23-án. Uo. 46. 223 Keresztelték 1768. március 14-én. Uo. 58. 259

Next

/
Oldalképek
Tartalom