Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)

2010 / 1-2. szám - Kisebb Közlemények - Dörnyei Sándor: Reformkori orvosok Pápa és környéke népéről

KISEBB KÖZLEMÉNYEK Acta Papensia X (2010) 1-2. A Bujasenyv19 keveset kiterjedt, és csak olly heleken hol katonai állomás vagyon, vagy nagyobb városokban honos. - Legnagyobb figyelmet érdemel azomban Pápa várossában a gyermekeknek számos elhalálozása, mert a helybeli lelkészek Anyakönyveit meg tekintve s hasonlítva az hallottak Protoculumához20, kiviláglik, hogy minden szülötteknek fele már életöknek első évében a halál martalékává lesznek s még mennyit hordanak az Lelenc­házban! - Ennek fő oka részint az elhanyaglásnak és a praedestinatioban való hiedelemnek, más részt pedig a számtalan zsidó gyerekek mellet való Dajkáknak tulajdonítható. Mert tudva vagyon, hogy Pápának egy harmad része zsidókból áll21, kik nemzedékük elszaporodását véghetlenül óhajtván, csak nem mind annyian még a szegények is Dajkát, és pedig szoptatós Ke­resztyént fogadnak, (-.mert a meg esett zsidó személlyek igen ritkák:) melly Dajkák magok gyermekeiket az úgynevezett kasztos asszonyokhoz adják, hol azok minden anya teji táplálék nélkül - és sokszor naponként tisztátalanok, - bölcsőkben kínlódnak, mig kosztos asszonyok napszámmal keresvén kenyerét, estve felé haza érvén azokat rósz péppel meg éteti. Ezen kosztos asszonyok közzül pedig azok a leg ohajtottabbak akiknél a kosztos gyermekek leg rövi- debb ideig élnek. Elejét ennek csak úgy lehetne venni, ha a zsidóknak általlánosan meg al­tatnék keresztyény Dajkákat fogadni. Minden kosztos asszony pedig kinél illy gyermek meghalálozna, szigorúan megbüntettetnék, ha csak azt bizonyittani képes nem volna, hogy annak idejében orvosi segedelmet keresni el nem mu­lasztotta. ik Az 1848 évnek kezdetén nagy mértékben, és pedig járványosán uralko­dott a természetes himlő, közben himlőkével, vagy bárány himlővel. Nevezete­sen Pápán, Noszlopon, Pölötskén22 (:a Tabellaris relatióf3) a zavarok24 miatt be nem lehetett kapni:) Martalékává vált pedig ezeknek sok Kisded, kivált ollyan, hol a véd himlő oltás elmulasztatott. De ezen járvány nagy kiterjedése alatt sok olly egyének is meg lepettek, kik mán be is oltattak, de ezeknél leg inkább csak a himlőke fejlődött ki sokkal kevesebb veszedelemmel. De nem 19 Bujasenyv: a nemi betegségek összefoglaló megjelölése. 20 protoculum, helyesebben protocollum (latin) = jegyzőkönyv, itt: anyakönyv 21 Az 1847. évről készült alispáni jelentés szerint a 12 332 lakosú Pápán 2947 izraelita élt. Vö. HUDI 2001. 63. 22 Pölötske = Pölöske, Bakonypölöske 23 tabellaris relatio (latin)= táblázatos jelentés 24 zavarok = háborús viszonyok 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom