Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)

2010 / 1-2. szám - Műhely - Köblös József: „Idvez légy, Kedves Druszám!” A pápai Eőry Szabó és Eőry családok a XVIII. században

MŰHELY Acta Papensia X (2010) 1-2. Birtokolt még Győrben, az Újvárosban is egy házrészt, ezt második felesé­ge, Kaszás Ilona hozta házassága révén.87 Szántóföldek is voltak a birtokában, melyek a Kéttornyúlakról Pápára vivő út mentén feküdtek. Ezekről egy 1724-es adatunk is szól.88 Ezenfelül említés történik egy kertről is, mely ugyanabban a dűlőben található. Ami a réteket illeti, a végrendelet egy böröllei rétet emleget. Erről tudjuk, hogy még első házasságából szállt rá, mert Győri Szabó Péter kezébe került zálog címén.89 Ugyanakkor a végrendeletben nem szerepel az a pusztagyimóti rét, melyet 1721-ben vásárolt.90 Talán ekkorra már eladta. Az ingatlanok felsorolásában utolsó helyen hadd soroljuk fel a szőlőket is! Pápán az Újhegyen volt egy szőleje, a Balaton mellett pedig egyet-egyet Vá­sárhelyi Ádámtól és Sándor Györgytől vásárolt, a Keszi-hegyen lévőt és a badacsonyi Farkas-szőlőt pedig már negyedik feleségével, Chernél Erzsébettel együtt vásárolta. A felsorolás az ingóságok bemutatásával lenne teljes, ettől azonban ezúttal hadd tekintsünk el. Mint végrendeletéből tudjuk, Ferenc már 1747 nyarától betegeskedett. A szöveget is csak másodszori próbálkozásra tudta aláírni. 1749 május elején 7 1739. január 9. Kaszás János és Lajos Ilona örökösei: Mihály és István fiai, valamint el­hunyt Ilona nővérük két gyermeke: ifjabb Eöry Ferenc és Szűcs Erzsébet osztoznak a családi vagyonon. A felsorolt javak közt van említve a győr-újvárosi ház is. Az osztálylevél átírva az Eőry Ferenc és Chernél Erzsébet közt zajló per anyagában. DREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 17501. Szűcs Erzsébet alighanem Kaszás Ilona első házasságából származó leánya lehet. 88 1724. július 23. A győri káptalan előtt Horváth Mihály pápai lakos elcseréli Baranya me­gyei Mocsolád birtokát Sztankovánszky András Veszprém vármegyei jegyző 15 holdnyi szántó­földjével, melynek egyik darabja a Kéttornyúlakról Pápára vivő út mellett fekszik, és egyik szomszédja Franciscus Pordán aliter Eoryi. MOL A 57. Magyar Kancelláriai Levéltár, Libri regii XXXV. 384-387. 89 1702. január 30. Diskay Ferenc és Keresztes Péter a böröllői határban lévő jószágait 20 forintért elzálogosítja Győri Szabó Péternek és Jósfai Mihálynak. Az Eőry-Chernel per anya­gában. DREL I. 1. b. Dunántúli református egyházkerület ügyviteli iratai. 1751:1. 41-42. A rét később is szóba kerül. 1767. december 22. Veszprém megye tanúsítja, hogy Chernelházi Chernél Erzsébet, a néhai Eőry-Szabó [Ferenc] özvegye, továbbá Sós Pál, Borsáti Pál, Szokolai György és a többi közbirtokos tiltakozik amiatt, hogy közbirtokos-társaik: Mezőszegedi Szegedy Ignác és Mihály tudtuk és beleegyezésük nélkül eladta a Böröllő prédiumon lévő részeit gróf Galántai Esterházy Károly egri püspöknek. DREKK O. 794/365/37. 90 1721. március 19. Lepsényi Imre és Gyimóti Éva 65 forintért eladja Pusztagyimóton lévő rétjét nemzetes vitézlö Eőri P[ordán] Ferencz urnák, feleségének, nemes Szili Eőrsebeth asz- szonynak és utódaiknak. DREKK O. 794/354/32. 13 G*

Next

/
Oldalképek
Tartalom