Acta Papensia 2009 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 9. évfolyam (Pápa, 2009)

Műhely – Adattárak - Köblös József–Kránitz Zsolt: "Schola Papensis olim satis illustris fuit…" A Pápai Református Kollégium tagolódása és oktatási színvonala a XVII. században (Prédikátori és lelkészi adattár)

Műhely két lelkész között. A presbitériumot elfogadó és jóváhagyó nyilatkozatok között pedig a patrónus, Török István és a püspök, Patai István írásai mellett ott olvasható külön-külön a katonaság nevében nyilatkozó vicekapitány, hadnagyok és gyalogvajdák, valamint a városiak nevében nyilatkozó pápai főbíró, esküdtek és tanácsosok által kiállított kötelezvény is.51 Két másik forrásunk megőrizte a pápai presbitérium 1650-es névsorát is, ebben a ne­mesi, a vitézi és a városi rend egyaránt képviseltette magát.52 Az 1660-ból fennmaradt presbitériumi szabályzat hasonló összetételű testület megválasz­tásáról ad hírt.53 A lelkészek ellátását illetően sem utal semmi a két prédiká­tor kétféle fizetésére. Kanizsai Pálfi János meghívása után nem sokkal, 1615-ben a pápai refor­mátusok patrónusa és akkori földesura, Enyingi Török István írásban rögzí­tette, hogy gondoskodni fog ellátásáról.54 Joggal feltételezhetjük, hogy ilyen kötelezettséget korábban Miskolci A. Péter felé is vállalt. Helyesen állapítja meg tehát Tóth Endre, hogy „a pápai lelkész a földesúr kenyerén élt - udvari 51 Az Pápai Gyülekezetnek Presbytereinek avagy Egyházi Tanátsinak Catalogussa: A' Vitézlő rend közzül (6 név), A városi rend közzül (6 név), Presbyteri extraordinarii (4 név, a városbíró és három esküdt), Egyházfiak (1-1 név a vitézlő és a városi rendből). A felbecsülhetetlen értékű dokumen­tum először egy fogarasi levéltárban fellelt másolat alapján lett kiadva. POKOLY József: Az első magyar ref. presbyterium keletkezése és szervezete. = Protestáns Szemle 1901. 202-220. Az a másolat azóta elpusztult. A szöveget azonban egy másik XVIII. századi másolat is megőrizte, amit ma Kolozsvárott őriznek. Ezt nemrég városi könyvtárunk igazgatója publikálta. HER­MANN ISTVÁN: Dokumentumok Pápa város és a pápai református egyház történetéhez. = Lapok Pápa történetéből. 1999/3. 153-163. A szabályzat 17 pontból álló VII. fejezetét, mely szorosabban szól a presbiterek feladatairól, egy Medgyesi Pál által írt könyv végéhez kötött 1650-es másolat alapján Szabó Károly publikálta. SZABÓ Károly: A pápai reform, egyháznak a presbyteriumot illető régi szabályai. = Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező 1878. 32-36. A presbiterek névjegyzékét és a szabályzatot Thury is közölte egyházkerülettörténeti munkájában. THURY 1998.1. 209-218. Tartalmilag elemzi: TÓTH 1941. 42-53. 52 Anno 1650. 3« Julii consules ecclesiastici ad regimen ecclesiae Papensis constituti: ex ordine nobilium (3 név), Az Vitézi Rendről <9 név), Városi Rendről (12 név). 1650. július 3. Eredetije lappang. Közel korabeli másolatát a veszprémi egyházmegye I. sz. jegyzőkönyve őrizte meg. DREKK 0.969. 172v-173v. Fennmaradt egy újkori egyszerű másolata is. DREL III. 62. e. Liszkay 29. LISZKAY 1875. 18-19. A névsor legnagyobb részét közli Tóth Ferenc is. TÓTH 1808b. 61-62. TÓTH 1941. 70. 53 Itben a Nemesek közül (3 név), a Lovasok közül (3 név), a Gyalogok közül (3 név), A' Majorokban kívül a' fölsőben (3 név), az alsóban (3 név). 1660. november 8. Eredetije lappang. Szövegét az egy­házfi feladatait rögzítő, 1660. november 23-án kelt szabályzattal együtt két dokumentum is megőrizte. DREL III. 62. e. Liszkay 42-43. LISZKAY 1875. 24-27. PREI. Pápai református egy­házközség II. sz. jkv. 9-13. A névsort Tóth Ferenc is publikálta. TÓTH 1808b. 63-64. TÓTH 1941. 79-80. 54 „...ő Kegyelmének tölünk rendeltetett tisztességes fizetés, és ételre, italra rendeltetett Kenyér, Bor és Hús naponként megjárjon." 1615. augusztus 29. Pápa. TÓTH 1808b. 55-57. 28 Acta Papensia IX (2009) 1-4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom