Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)
2008 / 3-4. szám - Műhely - Kis-Halas Judit: New Age-hiedelmek cyber-köntösben: az energiavámpír
AZ ENERGIA ÉS AZ EGÉSZSÉG KAPCSOLATA AZ ENERGETIKAI GYÓGYÁSZATBAN Műhely A módszerek hátterében az a - főként a keleti világvallások (hinduizmus, buddhizmus, taoizmus) erre vonatkozó képzeteiből táplálkozó, a New Agere alapvetően jellemző - elgondolás áll, hogy a világ valamennyi teremtményének létalapja valamely energia. Az elképzelések egy része szerint ez az energia kozmikus, sőt egyenesen isteni eredetű, s minden élőlény képes a test meghatározott nyílásain, az ún. csakrákon keresztül magába fogadni, majd a testet az erekhez hasonlóan behálózó csatornákon - a nádikon, keresztül szétáramoltatni magában. Más nézetek szerint az élőlények nem csak befogadni, hanem létrehozni is képesek egy saját, életesszenciának nevezett energiát, amely az emberi test kundalininek]b nevezett mértani középpontjában termelődik. A külső, vagy belső energiát minden élőlény a saját szükségleteinek megfelelően átalakítva hasznosítja - mondhatni testre szabja -, emellett létre hoz belőle egy csak és kizárólag rá jellemző ún. energiatestet: az aurát. Az aura többféle, különböző színű rétegből áll - általános elképzelés szerint hétből -, amelyek megfeleltethetők az egyes testrészeknek, a pszichológiai karaktereknek, a különböző csillagjegyeknek, bolygóknak, elemeknek, stb. Ennek hátterében nem nehéz felismernünk a test-mikrokozmosz és a világmindenség-makrokozmosz megfeleltetés nagy múltra visszatekintő elvét. Az aura burokszerűen veszi körül az emberi testet, s átmérője egyenes arányban áll az egyes élőlény sajátos egyéni energiaszükségletével, továbbá testi-lelki egészségállapotával: a súlyos betegek aurájának nagysága lecsökken, míg az óriási mennyiségű energiatöbblettel rendelkező gyógyítóké akár több kilométeres, sőt végtelen is lehet. Ezen kívül az aura egy különös kétoldalú vetítőernyő: a test felőli oldalról az élőlény folyamatosan változó testi és lelki állapotának lenyomata, ugyanakkor kívülről a testet a környezet felől érő hatások elsődleges megjelenítője. Az aura láthatatlan, s mivel energiából áll, rezgő részecskék alkotják. Állítólag a kifinomultabb érzékeléssel rendelkező átlagemberek is képesek felfogni ezt a finom rezgést. Az energiagyógyászok speciális műszerekkel (ún. Mózes-pálcával, sensybillel, lengyel pácá- 16 16 Az elnevezés a tibeti-indiai tantrikus tanok alvilági kígyódémonától kölcsönzött. Egyes források magát az energiaközpontot is kígyóként írják le: pl. az emberben (hátulról nézve) a farokcsont mögött található kígyóként összecsavarodva. Lásd: www.kundalinijoga.hu. Acta Papensia VIII (2008) 3-4. 199