Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
3-4. szám - Műhely - Papp Péter: A vasúti és közúti közlekedés helyzete a Dél-Dunántúlon az 1920-as években
Műhely (bazalt, andezit, folyami kavics, stb.). Azonban ilyen lelőhelyekkel nem minden megye rendelkezett. Ezért az összefogás már a nyersanyag-csere, azaz korlátozott barter-jellegű üzletek formájában is megvalósulhatott. A közlekedési fejlesztések másik nagyon jellemző sajátossága a tőke- és pénzigény, ami szintén a megyehatárokat átívelő együttműködés és közös „lobbizás" irányába motiválta az adott politikai-gazdasági elit tevékenységét. Ezért a közlekedés fejlesztése nem nélkülözhette az egységes, az egész országot, régiót magába foglaló koncepciót. A megyék együttes pénzügyi befektetései többszörösen is megtérültek és ezzel az akkori döntéshozók is tisztában voltak. Hiszen a közlekedési hálózat a gazdaság működésére nagyon jótékony hatást gyakorolt: vonzotta a befektető tőkét, illetve motiválta a gazdasági kapcsolatokat, amelyek szintén a gazdaság rentabilitását erősítették, ami ismételten visszahatott a megyék közötti kapcsolatokra. Summary PÉTER PAPP The State of Railway Transport in Southern Transdanubia in the 1920s Concluding the First World War, the Paris Peace Treaty created new conditions for Hungary, which was one of the losers. After losing two thirds of its territory, the country managed to modernize its transport. Besides railway, transport by road began to grow. Realizing the strategic importance of railway, the government reorganized rail transport within the new borders of the country. The study, with the help of printed materials at the time and archival sources, presents how railway was reorganized in the region south of Lake Balaton (Baranya, Somogy, Tolna, Zala counties). The occupation of the southern part of the country by the Serbs until 1921 made reconstruction even more difficult. It was a commercial agreement between Hungary and Yugoslavia in 1926 that secured the complete reconstruction of train service. A new railway bridge built at Dunaföldvár in 1928-1930 made it possible to establish a connection with the Great Plain across the Danube. Acta Papensia VII (2007) 3-4. 323