Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
1-2. szám - Műhely - Emődi András: Martinus Weigmann peregrinációs albuma 1598–1621
Műhely évülhetetlen érdemei voltak az evangélikus egyházszervezet szellemi kereteinek megszilárdításában. Nevéhez fűződik az eperjesi zsinaton 1549 augusztusában elfogadott Confessio Pentapolitana, az ágostai hitvallásnak a hazai viszonyokhoz alakított változata, melyet az öt szabad királyi város (Lőcse, Eperjes, Bártfa, Kisszeben, Kassa) után Ferdinánd császár és a vezető katolikus klérus is kénytelen volt elfogadni. Az 1560-as évektől egészen a század- fordulóig az új egyház belső életét meghatározta és megmérgezte a lutheri és a melanchthoni (filippista, kriptokálvinista) irányzatok közötti szüntelen torzsalkodás és ennek vitairodalmában Bártfa is főszerephez jutott.12 Ebből a közegből indult az 1575-ben született és valószínűleg mindvégig Bártfán iskolába járó Martinus Weigmann. Peregrinációs albumának előzéklapján Melanchthonnak az Album Amicorum-ról szóló gondolatai (De Lib. Amicorum) és a humanista orvos-poéta, Johannes Posthius néhány sora olvasható. Legelső bejegyzői a szülőváros két szellemi vezére, Nicolaus Erhard rektor és Severinus Sculteti lelkész voltak. A pfalzi származású Erhard Heidelbergben tanult, majd 1592-ben került collega-ként (rangsorban az iskolaigazgató-rektor után következő tanár) Bártfára, ahonnan rövidesen a Horváth (gradeczi Stansith) Gergely szepesi alispán alapította nagyőri evangélikus iskola élére került, majd 1597-ben visszatért Bártfára, immár rektorként.13 Erhard a németországi hitfelekkel állandó kapcsolatot tartó Horváth oldalán tevékenyen részt vett a fennebb említett dogmatikai vitákban, Horváth halálakor ő mondott gyászbeszédet, majd annak Márk nevű fiát tanította a bártfai iskolában.14 Erhard 1600-ban halt meg Bártfán, pestisben. Sculteti ugyanehhez a szellemi körhöz tartozott, a csepregi kollokviumon (1591) az ortodox lutheránus nézetek fő szóvivője, a helvét irányzat elleni küzdelem egyik vezéregyénisége volt. Bártfai iskolai évek után ugyanott, majd Breznó- bányán, Eperjesen, ismét Bártfán és újra Eperjesen volt rektor. 1591-ben a 12 GUITMAN Barnabás: Stöckel Lénárd és a bártfai reformáció fénykora. = Tanulmányok évszázadok történelméből. Piliscsaba, 2006. 74-81., RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: A wittenbergi egyetem magyarországi promoveáltjai a 16. században. = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp., 1984. 225-235., SZELÉNYI Ödön: A magyar ev. iskolák története a reformációtól napjainkig. Pozsony, 1917. 49-50., BRUCKNER Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességen. I. Bp., 1922. 119-149. 13 A tanulmányban szereplő személyek életrajzi adatainak forrásait külön nem jelezzük, általában: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV. Bp., 1890-1914., ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp., 1977; RMNY I—II. = Régi Magyarországi Nyomtatványok I. (1473-1600) és II. (1601-1635). Bp. 1971-1983., JÖCHER, Christian Gottlieb: Allgemeines Gelehrten-Lexicon. I-IV. Leipzig, 1750-1751., A Thurzó család és a wittenbergi egyetem. = Fontes rerum scholasticarum I. Szeged, 1989., VD 17. 14 RMNY 789, 847. 32 Acta Papensia VII (2007) 1-2.
