Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
Műhely badján pl. még az 1990-es években az úrvacsorás istentisztelet perselypénze a lelkészt illette meg, amelyet az esperes ezekben az esztendőkben próbált eltörölni. Annyira élő volt ez a szokás, hogy ha valaki nem tudott elmenni a templomba és nem élhetett a szent jegyekkel, elküldött egy bizonyos összeget a lelkipásztornak „gyónópénz"-ként. A szokás Észak-Magyarország több falujában ugyancsak élő volt még a XX. század végén is. Az Ung-vidékén az úrvacsora vételét követően pénzt tettek az úrasztalára és csak utána ültek a helyükre. Egyébként a XVIII. és a XIX. századi lelkészi díjlevelekben a Dunántúlon megjelölték azt az összeget, mint stólapénzt, amely a lelkészt illette meg a betegeknek kivitt úrvacsora fejében.34 Kalotaszentkirályon ennek a külön adakozásnak a módja a következőképpen történt. Az öreg emberek és a házas férfiak úrvacsora vétele után, amikor mentek már kifelé a templomból, a pénzt az első pádon lévő perselybe tették. A legények szintén az úrvacsora vétele után helyezték el adományaikat, de ők a hátsó karzaton lévő perselyt használták erre a célra. Az asszonyok és a lányok úrvacsora vételére felállva, először a pénzt az első pádon elhelyezett perselybe dobták és utána mentek ki az úrasztala elé. Előfordult viszont olyan eset, hogy az adakozni nem tudó inkább nem vett úrvacsorát. Alpestesen egyedülálló szokás honosodott meg. Orbán Edit, a közösség korábbi lelkipásztora, névre szóló papírszíveket készített, amelyekbe mindenkinek beírt egy-egy Igét, amit az úrvacsorával élők az úrvacsora vételét követően elvettek az úrasztaláról, majd haza vitték. Befejező cselekmények Az úrvacsora maradéka A magyar nyelvterületen általánosnak mondható, hogy az úrvacsora maradékát a lelkész, a kurátor, az egyházfi, a harangozó és a presbiterek közösen fogyasztották el, azzal a különbséggel, hogy esetenként más-más szereplők vehettek részt ebben az aktusban. 1640-ben Gyulafehérvárott mondták ki, hogy a maradékot csak a lelkipásztor fogyaszthatja el, de vigyázni kell, nehogy babonás célokra használják fel a szent jegyeket.35 Igaz, a XVI. században még szigorúan azt írták elő, hogy mindennek el kell fogynia az úrvacsora keretében. A század végére már annyit enyhítettek ezen, hogy engedélyezték a maradéknak a lelkészek által való elfogyasztását.36 Az 1927. évi 34 S. LACKOVITS 1997.12-13. 35 NAGY 1985.33. 36 TÓTH 1934.134. 256 Acta Papensia VII (2007) 3-4.
