Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Szemle - Égető Melinda: Hegytörvények és szőlőtelepítő levelek Veszprém vármegyéből 1626-1828
Szemle házy Károly Kastély- és Tájmúzeumból, a Jókai Mór Városi Könyvtárból, a Vas Megyei Levéltárból származik. A források időbeli eloszlása nagyon egyenetlen. A XVII. századból mindössze 5, a XIX. századból pedig 8 új artikulus olvasható a kötetben. Valószínű, hogy az arányokon a későbbi kutatások sem fognak lényegesen javítani, mivel a török hódoltság korából kevés levéltári forrás maradt fenn, 1804-től pedig a vármegyei statútumok szabályozták a szőlőhegyi életet, így a helyi törvényalkotás jelentősége csökkent. A szövegeket a korábban rögzített forrásközlési elveknek megfelelően tették közzé, jobb megértésüket oklevéltani naptár, mértékegységek, pénzegységek jegyzéke, latin-magyar szó- és kifejezésjegyzék, továbbá 20 kiváló minőségű, térképekről, falupecsétekről, iratokról készített fotó segíti. A kötethez helynévmutató készült, így az érdeklődők és szakemberek gyorsan eligazodhatnak benne. (Hiányoljuk viszont a térképet, s a szövegek felhasználását segítő rövid bevezető tanulmányt, melyet a terjedelmi korlátok ellenére sem kellett volna elhagyni.) Égető Melinda eddigi munkáival nagy szolgálatot tett nemcsak a néprajztudománynak, hanem a helytörténeti kutatásnak is. Külön kiemelhetjük, hogy az általa közzétett szabályzatokból a történeti és mai Veszprém megye szőlőtermő vidékeinek (Balatonmellék, Somló, Pápa és környéke, Bakonyalja) szőlőkultúráját történeti folyamatában ismerhetjük meg. Különösen akkor, ha a tervezett Zala megyei kötet is napvilágot lát. Hudi József Acta PaPENSIA VI (2006) 1-4. 247