Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)

Műhely - Lakatos Artúr: A második bécsi döntés és a kolozsvári református egyház

Műhely református egyház elöljárói által tartott beszédekben kifejezésre jutó öröm is szívből fakadt. Mint a magyar lakosság egy jelentős részének képviselői, természetesen a re­formátus elöljárók is részt vesznek a bevonulási ünnepségeken. Vásárhelyi János püspök szeptember f 1-én üdvözlő beszédet mond a bevonuló honvédek érkezé­sekor, majd a kormányzó fogadásakor szeptember 15-én rendezett nagy ünnep­ségen is.111 Szeptember 10-én jelenik meg a Református Szemlében Vásárhelyi Já­nos pásztorlevele, melyben többek között ez áll: „Érhetett-e nagyobb öröm, mint minket ért az az öröm, hogy újra egyesülhettünk testvéreinkkel és a közös magyar haza gyermekeivé lehettünkA szeptember 11-én, a bevonuló honvédek fogadása alkalmával mondott beszéd utolsó szavai pedig: „Isten hozott, Isten áldjon meg benneteket!".'2 Ugyanaz a hozzáállása a változásokhoz Tavaszy Sándor püspökhelyettesnek is, akinek ugyanebben a számban jelenik meg A bécsi döntés után c. írás. Tavaszy is kifejti örömét, azonban esetében már árnyaltabb a kép, és mivel cikke nem hivatalos álláspontot képviselő dokumentum, megteheti, hogy szót ejtsen azok­nak a magyaroknak a sorsáról is, akik továbbra is Romániában maradtak. „Sok­kal jobban tele van a szívünk szomorúsággal nekünk, erdélyi magyaroknak, tőlünk elsza­kított erdélyi magyar testvéreink miatt, hogysem zavartalanul beszélni tudnánk erről a nagy tényről... Mi ma vérezve és könnyezve örvendünk." — írja.10 11 12 13 Mint minden más intézménynek, a református egyháznak is hozzá kellett idomulnia a megváltozott körülményekhez. E téren három szempontot kell ki­emelni: a Kolozsvár központú református erdélyi egyházmegye kapcsolatát az anyaországi egyházmegyékkel, illetve az ezen viszonyokba beállt látványos po­zitív változásokat; az egyházmegye viszonyát a román hatóságokhoz, illetve gondoskodását a továbbra is román fennhatóság alatt maradó dél-erdélyi hívek­ről. Külön figyelmet érdemel viszonya az új hatóságokhoz. Rendkívül megható a magyarországi református egyházmegyék és gyüleke­zetek, valamint ezek vezetőinek szeretetteljes, azonnali reagálása a Magyaror­szághoz visszatérő testvérközösség irányába. Ravasz László püspök, a magyaror­szági református egyház vezető figurája a visszatérés alkalmából rádióüzenet­10 Református Szemle, 1940. szeptember 20. 408. 11 Református Szemle, 1940. szeptember 10. 381. 12 Ellenzék, 1940. szeptember 12. 3. 13 Református Szemle, 1940. szeptember 10. 384. Acta Papensia VI (2006) 1-4. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom