Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Műhely - Achs Károlyné: A református iskolák, tanáregyéniségek, diákmozgalmak emberformáló hatása
Műhely A közös hit az elmúlhatatlan barátság alapja. Nemcsak Pongráczcal; a többi diákmozgalmi vezetővel is. 1913 őszén a teológián négy bibliaolvasó kör van, kettőt Pongrácz, egyet Szabó Imre, egyet Nehézy Károly vezet. A képezdei munka felelőse Bereczky Albert. A diákújság híradása szerint: „A városi evangéliumi munka végzésére is szerveződik egy csapat, Kiss Géza s. lelkész és Berecz József teológus vezetése mellett."91 Még egyszer van egészen közeli munkakapcsolata Pongrácz Józseffel. A diákszövetség 1914. februári konferenciája után Pápán elhatározzák, hogy minden szombaton előadást tartanak a diákoknak. A Diákvilág márciusi száma szerint addig két előadás volt. Az elsőn Pongrácz beszélt „Mit akarunk?" címmel, a másodikon Kiss Géza főiskolai szenior: „A jövendő Magyarország" címen. „Ez utóbbira oly szép számmal jöttek diákok, hogy nem jutott mindenkinek ülőhely." Hadd gazdagítsam még két vonással a Pápáról elmondottakat! Teológusait énekkarával arra is nevelte, hogy tudjanak majd maguk is gyülekezeti énekkart vezetni. Ezt abból gondolom, hogy Kiss Géza is tagja volt a Főiskolai Énekkarnak, s kicsi falujába kerülve színvonalas, négy szólamon éneklő asszony- és leánykórust teremtett. (Igaz, hogy neki — Fülep Lajos szerint — abszolút hallása volt.) A másik a főiskola nyitottsága mindarra, ami a városban történt. A Magyar Néprajzi Társaság pl. itt rendezte 1913 nyarán vidéki vándorgyűlését. A gazdag témakör szinte minden előadása beleillett Kiss Géza érdeklődési világába. A néphagyományt kutató nemzetközi tudományos szövetség (Folklore Fellows) ifjúsági gyűlését is ekkor tartották. Hatására megalakult a pápai intézetek gyűjtőszövetsége. A gyűjtési módszerekről, a népnyelv hangtani lejegyzéséről is hangzottak előadások. Nem kétséges, hogy a pápai főiskola diákjai közül többen itt kapták néprajzi indíttatásukat vagy érdeklődésük megerősítését.92 Aligha véletlen, hogy Kiss Géza népdalgyűjteményében már 1912-ben lejegyzett népdalt is találunk. Gazdag szellemi örökséget, az élet széles területei iránti érdeklődést, cselekvési készséget, erkölcsi elkötelezettséget vitt tehát Kiss Géza Pápáról, mikor 1914 februárjában a budapesti Kálvin téri templom segédlelkésze lett. Kapcsolata iskoláival sohase szűnt meg, de időnként arra is volt lehetősége, hogy szolgálattal hálálja meg, amit ott kapott. A diákszövetség továbbra is 91 Diákvilág, 1913. december. 92 A Magyar Néprajzi Társaság gyűlése Pápán. = Dunántúli Protestáns Lap. 1913. december 21. 148 Acta PAPENSIA VI (2006) 1-4.