Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Műhely - Achs Károlyné: A református iskolák, tanáregyéniségek, diákmozgalmak emberformáló hatása
Műhely németet, görögöt, latint élete végéig jól tudta. (Számítsuk hozzá a 300 lelkes kis falu sivár anyagi és szellemi körülményeit!) De kapott egy olyan közösséget is, amely — már tiltakozása idején is — a lelkészi pályára készítette elő. Ez a teológiai önképzőkör volt. Kiss Géza teológusévei alatt az egykor skót ösztöndíjas, evangéliumi lelkületű, ugyanakkor széles szakmai skálán dolgozó Csizmadia Lajos elnökletével működött. Az alelnök a mindenkori szenior volt. Az önképzőkör módszerei hasonlítottak a Képzőtársulatéihoz, csak ennek más volt a tartalma, részben mások a követelményei. Többen párhuzamosan mindkettőben munkálkodtak, így Kiss Géza is. (Emlékezzünk: éppen teológiai tanulása első két évében volt legintenzívebb a képzőtársulati működése.) Milyen is volt ez az önképzőkör? Bár követelményei évenként is változtak, próbálom fölvázolni a fő vonalakat. Általában hetente vagy kéthetenként ült össze a mintegy 50 tag. Az előző ülésen kijelölt embernek (I. évesnek is!) „szónokolnia" kellett. (1910 novemberében azt határozzák el, hogy a gyűlésen való fungálásra a kötelezett évfolyam minden tagja készüljön, s a gyűlés előtt sorshúzással válasszák ki a bírálandó szónokot. 1913. október 14-én meg már azt javasolja az éppen megválasztott alelnök — Kiss Géza —, hogy a III., IV. évesektől várják el: saját beszédjükkel lépjenek föl. Ez bizony nagy vitát vált ki, s a döntésről nem beszél világosan a jegyzőkönyv.) A szónoklatot nyilvánosan bírálják; 1910 októberében a minősítéseket a következőkben állapítják meg: „nem sikerült", „részben sikerült", „sikerült", „dicséretes". Nagyon kemények a kritikák, szinte kegyetlenül ismétlődik a „nem sikerült". Az ülés másik programja, hogy valamelyik tag templomi szolgálatáról három előre felkért személy olvas fel bírálatot, ugyanazokból a minősítésekből adva javaslatot. A közösség dönt. Beadott teológiai dolgozatokról is hangzanak el bírálatok, általában három különböző személytől, esetleg maga a „Nt. Elnök úr" elemezte. Az értékelés: „félretevés", „egyszerű elfogadás", „elismerés", „megdicsérés". Mondanom sem kell, hogy alaposan fukarkodnak a dicsérettel. S hogy a „félretett" dolgozatok szerzőinek nevét itt sem tudjuk meg a jegyzőkönyvből. Az 1910. október 18-i jegyzőkönyv közli a tanári kar határozatát: minden hallgató köteles évenként legalább két munkával gazdagítani a teológiai szakirodalmat. Ez természetesen saját alkotást jelent. Igaz, hogy vitát vált ki ez a döntés, de megszaporodnak a beadott művek. Itt is tűznek ki pályatételeket a következő területekről: 1. rendszeres teológia (dogmatika), 2. gyakorlati teológia, 3. történeti teológia, 4. prédikáció, 5. évzáró ima, 6. bibliamagyarázat. 140 Acta Papensia VI (2006) 1-4.
