Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)
3-4. szám - Forrásközlés - Szatmári Judit: Tormássy János dunamelléki református püspök beiktatása 1808-ban
Forrásközlés két oda jegyezni nem is volna tanácsos, azonban olyanok, hogy azokat a maradéknak tudni múlhatatlanul szükséges. Az ilyen dolgoknak feljegyzésekre fog azért szolgálni ez a protocollum, amicsodás jegyzéseket ha különben kegyes és buzgó eleinktől vehettünk volna, világosan járhatnánk ott, ahol most vakoskodnunk kell. (...) Hiba volt, hogy az evangélikusok a magok legsolemnisabb25 * dolgaikat is titkolódva vitték véghez. A reformáta eklézsia a pápista eklézsiának bujálkodó pompáit levetkezvén, nagy jót cselekedett ugyan, de más részről úgy látszik, hogy tovább ment, mint kellett volna. Mert a szükségtelen, sőt nem egy tekintetben káros kicsapongó cifraságot elhányván, levetkezte még a szükséges ruhákat is: a szerfelett való pompás ceremóniákat elhányván, elfelejtetne megtartani azokat, melyek a külső érzékenységek után hallgató köznépre nézve múlhatatlanul szükségesek, magokban pedig ártatlanok. Ez a hiba, minden más országokban lévő reformáta eklézsiák felett megvolt s megvan a magyarországiakban. Tudom, hogy ennek egy fő oka az, hogy erre mindenkor ellenséges szemekkel nézvén az ezt gyűlölő pápista rész, ez arra kötelezte ezt, hogy bujkáljon, minden dolgait falak között, mintegy titokban vigye véghez: de ehhez a bujkáláshoz a hosszas idő alatt annyira hozzászokott, hogy minekutánna kimehetne is az utcán való oroszlántól lehető félelem miatt, mindaz által nem bátorkodik a titko- lódás homályából szem eleibe jönni. Ennek két veszedelmes következése van. Az első az, hogy a minket gyűlölőknek alkalmatosságot adunk az az eránt való gyámkodásra, mintha mi olyan dolgokat cselekednénk, melyek, mint szégyenleni valók, dugga- tást, takargatást kívánnak. A másik ez, hogy semmi külső tekintet nem lévén körülöttünk, az ellenkezőktől megutáltatunk, a magunkéi előtt nincs az a becsületünk, amelynek kellene lenni. Hogy az eklézsiái igazgatásnak mindenek előtt illendő tekintete s ereje legyen, az múlhatatlanul szükséges, arra ismét múlhatatlan, hogy a superintendens egész auctoritással16 bírjon. De ebből az auctoritásból sokat elvett - ha ugyan egészen el nem vette - az, hogy a superintendensek consecratio jók,27 nagy tisztéi hivatalokba való beállítások, nemcsak minden külső színtől egészen üres volt, hanem oly homályban szokott végbe menni, hogy arról azokon az egynéhány embereken kívül, akik ott jelen voltak, senki semmit nem tudhatott. Afőcurator úr a superintendetis consecratiojának illendő solemnitást akar adatni. 25 legünnepélyesebb “ tekintély 27 felszentelés Acta Papensia V (2005) 3-4. 295
