Acta Papensia 2004 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 4. évfolyam (Pápa, 2004)

1-2. szám - Kisebb közlemények - Mezei Zsolt: A reformáció háromszázados ünnepe Pápán 1817-ben

Kisebb közlemények (Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy „Adattár" című rovatunk ettől a számtól kezdve — kibővült tartalommal — „Kisebb közlemények" címen jelenik meg. A szerk.) A reformáció háromszázados ünnepe Pápán 1817-ben. A Pápai Református Gyűj­temények sok értékes dokumentumot őriz Tóth Ferenc teológiai tanár, pápai lelkész, később dunántúli szuperintendens munkásságával kapcsolatban. Nemcsak saját levelezésének egy jelentős része található itt, hanem diákköri jegyzeteinek, teológiai előadásainak, prédikációinak és egyházigazgatási tevékenységének dokumentumai között is bőséggel válogathat a kutató, aki a XIX. század első felének dunántúli/pápai református egyháztörténetével foglalkozik. Kézirattárunkban 0.675.h jelzet alatt található az alább közölt jelentés, amelyet maga Tóth Ferenc mint pápai lelkész és kerületi főjegyző készített a reformáció 300. évfordulójának pápai ünnepségéről. A dokumen­tum számos másolatban maradt fenn: az eredeti példányt — amely összefű- zetlen ívekből áll — Tóth Ferenc készítette, majd több példányban lemásol­tatta azt a gyülekezet kántorával. Ezeket az íveket összefűzték és bekötötték, valószínűleg nyomdai sokszorosításra előkészítendő. Úgy tűnik azonban, hogy a „programfüzet" nyomtatásban sohasem jelent meg: erre utaló jelet sem könyvtárunk katalógusaiban, sem a Magyar Nemzeti Bibliográfiában nem találtunk1. Úgy véljük, hasznos lehet, ha az Acta Papensia hasábjain (két részletben) napvilágra hozzuk ezt a dokumentumot: nemcsak helytörténeti, egyháztörténeti jelentősége okán, hanem azért is, mert — ahogy az egyház- község történetírója, Tóth Endre említi1 2 — „az istentiszteletek rendjéről 1856 óta vannak feljegyzések." Nos, az itt közölt szertartásrend közel négy évti­zeddel korábbi, így liturgiatörténeti kuriózumnak is tekinthető. 1 Pedig számos alkalmi programot, prédikációt jelentetett meg Tóth Ferenc, egy ezek közül: Öröm innep, mellyet íilt a Pápai ref. Ekklésia Fő Tiszt. Tóth Ferentz urnák, a helv. Confessiót tartó túl a Dunai Fő tiszt. Superintendentzia generalis nótáriusának stb. a Pápai prédikátorságba szerentséssen lett beiktatása alkalmatosságával 1817-dik észt. Mártzius 30-dikán. Kinyomattatott a Pápai ref. Ekklésia költségeim. Győrben, 1817. Streibig Leopold betűivel. 24 p. Az 1817. december 7-i pápai ünnep­ségről röviden beszámol GLATZ Jákob: Az ausztriai tsász. kir. birodalomban 1817-ben tartott reformátzió harmadik százados öröm innepének előadása. Magyar nyelven közrebotsátotta Márton József. Béts, 1818. 218-219. — Tóth Ferenc életéről és teológiai munkásságáról máig a legrészletesebb és a legjobban használható BENEDEK Sándor: Tóth Ferenc gyakorlati theológiája: tanulmány a gyakorlati theológia köréből. Debrecen, 1933. 253 p. című monográfiá­ja, mely a Csikesz Sándor szerkesztette „Theologiai tanulmányok" c. sorozat 30. számaként jelent meg. 2 TÓTH Endre: A pápai református egyház története. Pápa, 1941. 258. Acta Papensia IV (2004) 1-2. 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom