Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
1-2. szám - Műhely - Horváth József: „Falumonográfiák" Győr-Moson-Sopron megyében 1989–2002
Műhely nos korábbi tanulmányait engedte újbóli közlésre, Reichardt Aba OSB a levéltári források felkutatásában vállalt szerepet, Hrotkó Géza pedig a latin nyelvű források fordításával segítette a munkát. Érdekességképpen megemlítem, hogy Győrszemere község történetét Nagy Ferenc polgármester állította össze. És az sem egyedi eset, hogy „egyszerű ember" adta a fejét falutörténetírásra, amint azt pl. Bausz Gyuláné (Röjtökmuzsaj), Móroczné Nagy Mária (Újrőnafő), Rácz Ernő (Győrzámoly) vagy Briber József (Sopronhorpács) példája bizonyítja. Ez utóbbiak egy része talán csupán csaL községe múltját feldolgozandó fogott tollat; de akad közöttük gyakorlottabb tollforgató is: Móroczné Nagy Mária az utóbbi években egy-egy verses-, ill. novelláskötetet is megjelentetett44 — népi verselő tevékenységéről egy kisebb tanulmány45 is született már. Akad a szerzők sorában több olyan is, aki elszármazott ugyan falujából, de annak története továbbra is kutatási témája maradt, melynek eredményeképpen előbb-utóbb elkészült a községtörténeti munka is: ezek közé tartozik pl. a megyén belül maradt, de más településen élő és alkotó Tímár Lajos (Vitnyéd), Baranyai Lenke (Beled) és Varga László (Tét); míg a távolabbra szakadtak közül Vikár Tibor (Kajárpéc) és Járfás Géza (Tápszentmiklós) nevét említhetem e sorban. Van olyan szerző is, akit távolabbi rokoni kapcsolatok kötnek azon faluhoz, melynek múltját kutatta — amint megtudtuk, így kötődik Végh Ferenc Kunszigethez; és bizonyára vannak olyan szerzők is, akik „csak" kutatóként kötődnek az adott településhez. Összességében tehát azt mondhatom: a megyénkben megjelent településtörténeti munkák szerzőinek jelentősebb hányada nem hivatásos történetkutató, hanem az adott településen élő, vagy onnan elszármazott, de ahhoz erősen kötődő, annak múltja iránt érdeklődő személy. A szerzők egy részét közelebbről is megismerve, hangsúlyoznom kell azt is: többségük mögött több évtizedes aktív kutatómunka áll, melynek eredményei korábban már kisebb terjedelmű dolgozatokban, vagy honismereti pályamunkákban is megmutatkoztak. Kitartó gyűjtő- és kutatómunkájuk mindenképpen dicséretet érdemel! 41 41 MÓROCZNÉ NAGY Mária: Távoli horizontok. [Hajdúböszörmény], Tabulár Bt., 2000. 133 p.; uő.: Porlepte novellák. [Hajdúböszörmény), Tabulár Bt., [2000], 110 p. 45 VÁROSI Ágnes: Kultúraváltás és népi verselés - egy újrónafői példán keresztül. = A Hansági Múzeum Évkönyve 1999-2000. Szerk.: Szentkuti Károly. Mosonmagyaróvár, 2001. 76- 84. Acta Papensia III (2003) 1-2. 47