Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Szemle - Molnár Antal: A katolikus egyház a hódolt Dunántúlon
Szemle balkáni missziós egyházi struktúrákhoz vagy pedig a magyar katolikus hierarchiához kapcsolódik-e az adott közösség. Csak ezen belül érzem jogosnak a területi különbségek vizsgálatát, s itt szeretnék visszautalni a Bevezetésre, amelyben — legalábbis az én értelmezésem szerint — szintén erre történt utalás. Még azt is megkockáztatom, hogy a hódoltsági magyar katolikus egyházszervezet és vallási élet teljesebb, mégpedig a regionális különbségeket is bemutató képét adhatta volna a szerző, ha a szegedi ferencesekről és az egyes egyházmegyék XVII. századi történetéről készített munkáit is olvashatná az olvasó ebben á kötetben, netán nem külön tanulmányokként, hanem a fentiekkel egybedolgozva. Ez az elvárás azonban már jóval túlmutat a kötet eredeti célkitűzésén. Az egyes tanulmányok végén megtalálható az adott misszióban részt vett személyek névsora, a kötetet pedig térképek és névmutató egészíti ki. A korábban már hiányolt felekezeti térkép mellett még egy kifogásolni valóm van. Az andocsi misszióról megjelent tanulmány első közléséhez csatolt térképen2 feltüntették, hogy melyik filia melyik plébániához tartozott. Ez az információ az ismertetett kötethez csatolt térképen sajnálatosan már nem szerepel. További megjegyzésem a kötetben szereplő szláv névalakok írásmódjához kapcsolódik. A déli szláv neve2 Az andocsi jezsuita misszió (1642-1684), (Adatok a hódolt Dunántúl egyháztörténetéhez, Levéltári Közlemények, 71 (2000) 3- 31., a térkép: 23. két háromféleképpen írta le a szerző. Az idegen nyelvű keresztnévvel írt nevek között vannak mellékjeles alakok, például Bartol Kasic vagy Petar Katié, és vannak olyan esetek, amikor nem a mellékjeles alakot használja a szerző, például Simone Matkovich esetében. Előfordul olyan eset is, amikor a szerző a keresztnevet lefordítja magyarra, például Benlich Máté vagy Vodopia Máté nevénél. Mivel az egyes nevek esetében következetesen egyik vagy másik írásmódhoz ragaszkodik a szerző, lehetséges, hogy a mellékjeles betűk alkalmazásának, illetve a magyaros (latinos-olaszos?) írásmódnak valamifajta jelentése van, de nem tartom valószínűnek. A magyar keresztnévvel közölt nevek esetében feltehetően a magyar nyelvű szakirodalomra hagyatkozott. Mivel déli szomszédaink névírási gyakorlatát nem ismerem, nincs jó megoldási javaslatom ilyen esetekre, de a bevezetőben mindenképpen érdemes ilyesfajta kérdésekkel is foglalkozni. Mindezek után szeretném a kötetet jó szívvel ajánlani az érdeklődő közönség figyelmébe, remélve, hogy az élvezetes stílusban megírt, a hódoltság egyházi állapotairól új és szemléletes képet nyújtó kötet eljut mindenkihez, aki a téma iránt érdeklődik, de a tanulmányokat eredeti megjelenési helyükön nem tudta elérni. IFJ. Hermann István 312 Acta PAPENSIA III (2003) 3-4.
