Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Műhely - Schilde René: Hivatás- és identitástudat a Jancovius-családban: Egy német szakember a magyar könyvkereskedelemben
Műhely A századforduló után érezhetően megnőtt Magyarországon a németel- lenesség. Glatz ennek okát az 1903-as gazdasági válságban látja, ami után szerinte a magyar anyanyelvű polgárság kezdett riválisként tekinteni a német anyanyelvű polgárságra. Az 1902-1903-ban megjelenő napilapok megteltek németellenes szövegekkel — mutatott rá Glatz. Érdekes adalékként megemhti Bartók Béla egyik személyes levelét is, melyben az ifjú zeneszerző felháborodva ír arról, hogy édesanyja családtagjai közül sokan nem is tudnak magyarul, holott Magyarországon élnek. Felszólította arra is a címzetteket, hogy húgát ezen túl ne Elizabeth-nek, hanem Böskének hívják. Bartók családjában egyébként — édesapján kívül — mindenki német volt. A német nyelv használata már nem természetes jelenség Pesten, ott, ahol fél évszázaddal ezelőtt még szinte elengedhetetlen feltétel volt a német nyelvtudás az alapvető emberi kommunikációhoz. Vajon a Jancoviusok hogyan élhették meg ezt a német nyelv létjogosultsága elleni háborút, hiszen ez a nyelv a sajátjuk volt, jobban, mint a magyar? Még a második magyarországi generáció tagjai is a németet használták a családi érintkezésben, így valószínűleg Adalbert családja is érintettnek, megtámadottnak érezhette magát ebben a helyzetben.88 Glatz Ferenc az asszimiláció folyamatában a nyelvi asszimilációval szemben a társadalmi, szokásrendi igazodást hangsúlyozza, ugyanis ő ebben a folyamatban egy, a köznapi életben végbement kölcsönös egymáshoz igazodást lát. Nyelvi szempontból a németek viszonylag gyorsan asszimilálódtak a magyarsághoz. 1880-ban a lakosság 74 %-a beszélt németül, 20 %-a csak ezen a nyelven. 1900-ban viszont már a lakosság 39 %-a tudott csak magyarul. 1880-ban a magyar anyanyelvű lakosságnak csak 18 %-a nem tudott németül, tehát a köznapi életben: a kereskedelemben, iparban teljesen elfogadott volt a német nyelv használata, a magyar anyanyelvűek is szükségesnek tartották ismerni ezt az idegen nyelvet. 1900-ban a lakosoknak már csupán 6,3 %-a nem tudott magyarul. Általánosságban nézve a századfordulóra a németek nagy része kétnyelvű, ami azt mutatja, hogy általában az ipari és kereskedehni foglalkozási ágazatok, a mindennapi munkavégzés már megkövetelte a magyar nyelv elsajátítását. Glatz szerint, ha túltekintünk azon, hogy a nemzeti közösség nem csak nyelvi közösséget, hanem azon túl szokásrendi csoportosulást is jelent, akkor az asszimiláció egy másik szintjét is észrevehetjük, azt, ami a köznapi életben akkoriban végbement. Az effajta egymáshoz igazodásnak egyik legjellemzőbb motívuma, amikor különböző nemzetiségből származók házasodtak össze: szerb, horvát, magyar, szlovák, német polgárok gyermekei. A 88 GLATZ 1988. 92. 196 Acta Papensia III (2003) 3-4.
