Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
3-4. szám - Műhely - Schilde René: Hivatás- és identitástudat a Jancovius-családban: Egy német szakember a magyar könyvkereskedelemben
Műhely tetten érhetjük valamilyen szinten ezt a tudatos ösztönzést, az Árpád és a Kálmán ugyanis tipikus magyar nevek. Ugyanakkor a névadás is inkább még a kettős nemzettudatra utal, ha megnézzük az első két fiú első és a többi bú második keresztnevét is. Az első két gyermek a Felix, illetve a Rudolf nevet kapta. Ottó második keresztneve Richard, Árpádé Johann, Imréé Franz, három tipikus német név. Csupán Kálmán a kakukktojás ebben az esetben, mert ő a Dezső nevet kapta második keresztnévként. Érdekes emléke a családi nyelvhasználatnak, hogy a levelek között találtam egy, a szülőknek szóló magyar nyelvű köszöntő versikét is (9. sz. melléklet). Ezt minden bizonnyal Kálmán írhatta, aki nem szeretett németül beszélni. Nemegyszer előfordult, hogy szülei németül feltett kérdéseire magyarul válaszolt. Tény azonban, hogy Adalbert fia, Ottó családjában is még elsősorban németül beszéltek. A nagyobbik lánnyal, Ilonával magyarul kommunikáltak, de a kisebbik lány születésekor elhatározták, hogy németül fognak beszélni vele a nyelv könnyebb elsajátítása érdekében. A ma is élő kisebbik lány, Margit négy éves koráig nem is tudott magyarul, csak németül. Ottó családjában tehát kétnyelvűség uralkodott, az anya egyik lányával magyarul, a másikkal németül beszélt. Sőt, Ilona is németül szólt Margithoz, mert csak ezt engedték meg. Margit emlékei szerint a családi étkezések voltak a legérdekesebbek: amikor az egész család együtt volt, akkor általában mindenki németül beszélt, hogy közös legyen a nyelv. Az unokák, Margit és Ilona a nagyszülőkkel, Annával és Adalberttel csak németül társalogtak.82 Tehát, úgy tűink, még a következő generációban is erősebb volt a német öntudat, mint a magyar, bár feltehető, hogy a nyelvhasználat és a nemzetiségi öntudat nem függött össze ilyen szorosan. Hanák Péter szerint a már XVIII. században Budára és Pestre beköltözött németek idekerülésük után nem sokkal magukat hungarusnak, német nyelvű magyarországinak nevezték, külföldön őket Ungardeutsch-ként emlegették. Később ezek az őslakos németek a dualizmus éveiben, sőt előbb is, amikor már erős kényszert éreztek a nemzeti öntudat kifejezésére, ebnagyarosodtak, beolvadtak a magyar középosztályba. A magyar öntudat vállalása egyébként társadalmi rangemelkedést is jelentett. Érdekük volt új identitásuk kifejezése, ellentétben a falusi svábokkal és erdélyi szászokkal, akik erősen kötődtek német öntudatukhoz, és jobban is őrizték is azt. Hanák az asszimilációnak három fokát különböztette meg. Az asszi- miláns az első szakaszban új otthont választ, de még nem döntötte el, hogy lakhelye vagy új hazája lesz-e az ország. A letelepedő már valamilyen fokon megtanulja a befogadók nyelvét, alkalmazkodik szokásaikhoz, de az eredeti közösség nyelve és tradíciója a meghatározó. Az asszimiláció második szakaszában már kettős kötődés alakul ki a betelepülőben, kétnyelvűvé válik, 82 Dr. Ravasz Árpádné, szül. Jancovius Margit szóbeli visszaemlékezése. Acta Papensia III (2003) 3-4. 193
