Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Dominkovits Péter: Az írásbeliség szerepe egy XVII. század eleji mezőváros (Szombathely) jogéletében
Műhely perben is, de ott a peres felek egyike sem tudta az iratot bemutatni, hanem a városi jegyzőkönyvre mint adott esetben bizonyítékre hivatkoztak. Nagy Balázs és felesége, Katalin asszony Zsebe Mátéval szembeni 1611. évben felvett adóssági pere 1606-os ingatlan zálogolásra ment vissza, amikor is a felek között a város ítélkezett és a jegyzőkönyvezett ítélet alapján a felperesek a pénz felvételét, a föld visszaadását kérték.39 Az egyes példák után vessünk egy pillantást a feldolgozott időszak adóssági pereinek számszerű alakulására. 2. sz. táblázat Adóssági perek a szombathelyi bíró és a magisztrátus előtt, 1606-1614 Év Adósság esetszáma (db) 1606 16 1607 17 1608 15 1609 14 1610 10 1611 6 1612 6 1613 5 1614 6 A vizsgált időszak elején, az 1606-1609 közötti években a fölöttébb magas esetszám mögött kiemelkedően nagyarányú értéktárgy és készpénz megőrzésre történő átadása, illetve a visszaszerzésből származó konfliktus húzódik meg. Ez szoros összefüggésben áll a város 1605-1606. évi hadi krónikájával, mikoron is Bocskai alvezére, Némethy Gergely hajdúi és szövetségesei, majd a városon átmenő vallon, török hadak miatt a lakosság jelentős része értékeit részben magával mentve, részben elásva, hű kézhez adva a Rábán túlra menekült. A zavaros idők elmúlta, a tulajdonviszonyok rendezése után döntően a különféle kereskedelmi ügyletekből származó adóssági perek, adósság felvallások kerültek a bíró és a magisztrátus/törvényszék elé. A 95 adóssági ügyben négy alkalommal (4,2 %) hivatkoztak végrendeletre, azt egy alkalommal biztosan bemutatták. 10 esetben (10,5 %) a fennálló tartozás visszakövetelésére írásos bizonyítékot mutattak be — és azt részben tanúkkal is alátámasztották. Az adóssági ügyekben különböző irattípusok kerültek a magisztrátus elé. Egyaránt megtalálható közöttük a magánszemélyek sajátkezűleg kiálljtott magánokiratai, amit olykor nagyobb erejük elérésére saját gyűrűspecsétük lenyomatával is elláttak, a különböző közhitelű iratképzők záloglevelei (többnyire városi), városi jegyzőkönyvek kivonatai, illetve több esetben a hivatkozott felvallási helyek. 4—5 esetben (4,2-5,2 %) bizonyítottak csak tanúval, de közülük kettőt elégtelennek talált a magisztrátus. Minthogy a többi esetben sem irat, sem tanú nem állt ren,9 SzKRII. Nr. 575. (1611. febr. 25.) 50 ActaPapensiaII (2002) 1-2.
