Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Tóth István György: Alfabetizáció a XVII-XVIII. századi Magyarországon
Műhely torok-kort: és a 18. századot kutató demográfusok élete sokkal könnyebb lenne, ha II. József 1784'ben — megelőzve a kontinens legtöbb országát — nem rendelt volna el egy népszámlálást, amelynek eredményei kisebb korrekciókai vitathatatlan számokat adnak az ország népességéről. Mindenkinek, aki a töredékes adatok alapján kialakitja a koncepcióját a törökkori népességpusztulásról, vagy éppen ellenkezőleg, a népesség megmaradásáról, majd a betelepítésekről, annak úgy kell futtatnia a gondolatmenetét, hogy annak vége összeegyeztethető legyen a viszonylag nagy népességet összeiró józsefi népszámlálás biztosnak mondható eredményeivel. Hasonlóképpen, bárkinek, aki koncepciót alakít ki a reformációtól a reformkorig terjedő alfabetizációs fejlődésről, annak az 1870. évi népszámlálás adataival szembe kell néznie. Ez a népszámlálás először mérte fel az ország egész területén, az ímitudók és — ami különösen izgalmas a számunkra — külön az írni nem, csak olvasni tudók számát, arányát. Mindenki, aki az általam a 17-18. századra kialakított — nem tagadom, sok tekintetben gyászos — alfabetizációs összképet vitatja, annak meg kell magyaráznia, hogy a reformkor és az abszolutizmus korának vitathatalan fejlődése, gyorsan szaporodó iskolái mellett hogyan érkezünk el mégis az imi olvasni tudás 1870. évi, biztosan ismert szintjéhez. A népszámlálásból kibontakozó adatok pedig igencsak sötét képet vázolnak elénk. 1870-ben a történeti Magyarország (amely Erdélyen kívül magában foglalta Horvát-Szlavónországot, Fiúmét és a határőrvidékeket) hat éven felüli lakosságának mintegy háromötöde, 58%-a sem írni, sem olvasni nem tudott: a szűkebb értelemben vett Magyarországon ez az arány 51 % volt, míg Erdélyben a lakosok 78%-a, Horvát-Szlavónországban pedig több mint négyötöde, 84%-a volt analfabéta, azaz még olvasni sem tudott! 3 Az ezután tízévenként megismételt népszámlálások bemutatják az a dinamikus fejlődést, amelyet Magyarország az eötvös-i iskolareformot, az általános iskolakötelezettség bevezetését követően az alfabetizáció útján bejárt, de ugyanakkor világosan kitűnik az is, hogy minden erőfeszítés ellenére a történelmi Magyarország területén a népesség jelentős csoportjai még a 20. század elején is kívülmaradtak az írott kultúra világán. Az ími-olvasni tudás megyénkénti megoszlása pedig arra is fényt derít, hogy a nagy kiterjedésű, változatos gazdaságföldrajzi tájakat összefogó történelmi Magyarország egyes régiói között milyen hatalmas különbségeket találunk. A népszámlálásokból kitűnik, hogy Magyarország tájai közül az ími-olvasni tudás a Dunántúlon terjedt el a leginkább, míg az analfabetizmus Horvátország és Szlavónia, valamint Erdély egyes megyéiben tartotta leginkább az állásait. A Magyar Királyságban a hat éven felüli népességben 1890-ben kerültek először többségbe az írni tudók — de arányuk még ekkor is csak 50,6 % volt. 1843-ban a magyar országgyűlés hosszasan vitatkozott arról, hogy szavazhatnak-e a küldöttválasztáskor azok a nemesek, akik sem írni, sem olvasni nem tudnak, majd 1 1 A Magyar Korona országaiban az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. Pest 1871-, A Magyar Korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás. Bp. 1882., A Magyar Korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. Bp. 1893., A Magyar Korona országainak 1900. évi népszámlálása. Bp. 1902., A Magyar Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Bp. 1912. 36 Acta Papensia E. (2002) 1-2.
