Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Műhely - Kemecsi Lajos: Mezővárosi élet a hagyatéki leltárak tükrében
Műhely A hagyatéki leltárakat felhasználó kutatók minden esetben utalnak a leltárak megbízhatóságának kérdésére.78 A hagyatéki és vagyonleltárak soha nem teljesek. A hiányzó tárgyak vagy tárgycsoportok nagy mennyiségű leltáron végzett kvantitatív elemzéssel kimutathatóak és megfelelő módszerek alkalmazásával az így jelentkező bizonytalanságok kiküszöbölhetőek. A régebbi, 18. századi leltárakból szegényesebb tárgyi ellátottság állapítható meg, azonban a korszak elején készült leltárakra országosan jellemző, hogy az összeírás sokkal esetlegesebb volt a későbbi időszakhoz viszonyítva. Az egyes esetekben hiányosnak tűnő leltárak között akadnak olyanok, amelyek egy-egy özvegy, idős, szegény ember furcsa összetételű és különösen kevés darabból álló tárgyi környezetét rögzítették. A kiválasztott korszakra vonatkozó leltárak segítségével kimutatható, hogy a háztartásokban megtalálható tárgyak száma között óriási különbségek vannak.28 29 Szerepel olyan leltár is a Néprajzi Múzeum inventárium gyűjteményében, amelyben több mint félezer tárgy van felsorolva, míg 20—30 tárgy is alkothatott teljes hagyatékot. 1 ermészetesen ilyen sajátos leltárak találhatóak a kiválasztott mezővárosból származók között is. Két tatai példával érzékeltethető az ilyen extrém összetételű és méretű leltárak sokszínűsége. Alig néhány ruhadarab maradt fenn a Tatán váratlanul, betegségben 1822-ben elhunyt fiatal cselédlány ládájában, amit szállásadójának költségei miatt bocsátottak licitációra. A távolabbi faluból származó, rokonok és ismerősök nélkül a városba került cseléd hagyatékából nem következtethetünk a korosztályába tartozó lányok általános viseletére sem.30 Szintén sajátos leltár készült, az uradalomhoz tartozó, de a két mezővároshoz szorosan kapcsolódó Váraljáról adósságai elől 1839-ben elszökött könyvkötő, helyben maradt szerszámairól, ruhadarabjairól.31 A leltárakban szereplő iparosok között országos szinten is ritkán fennmaradt mesterség eszközkészletéről, illetve az azt folytatók életkörülményeiről, a megmaradt irat alapján csak szegényes és hiányos kép alakítható ki. A rövid, hiányos leltárak a kvantitatív vizsgálat céljainak kevésbé felelnek meg, ezzel szemben további levéltári források segítségével rendkívül értékesek lehetnek a kvalitatív elemzések számára. Nagyobb problémát jelenthetnek a kutatónak azok a források, amelyek nem reprezentálják jól a vizsgált közösség kor-, vagyoni, etnikai vagy társadalmi összetételét. A tatai hag/atéki leltárak ebből a szempontból is alkalmasak a sokoldalú elemzésre. A kiválasztott település, Tata pontosabban három területi egység (Tata, Tóváros és Váralja), amelyek a több évszázados szoros kapcsolat ellenére csak 1938-ban egyesültek véglegesen. Ennek ellenére a néprajzi és történeti kutatás is — bár esetenként jelezve a különállást — Tata néven, egységként hivatkozik a településre. A város lakosságának etnikai, felekezeti, foglalkozásbéli megoszlása tükröződik a fennmaradt 28 BENDA Gyula: i. m. 1989., 1992, GRANASZTÓI Péter: i. m. 29 GRANASZTÓ1 Péten i. m. 27. 20 Batzkó Erzsébet hagyatékának becsűje és árverése, Néprajzi Múzeum inventárium-gyüjteménye 3953. 21 Üllei Sándor vagyonának becsűje és leltára, uo. 4070. Az országos gyűjteményben csak 7 könyvkötő szerepel. Acta Papensia II. (2002) 3-4. 209
